IMF-értékelések
A fellendülés folytatódik, a recesszió valós veszélye nem áll fenn, bár az egy évvel ezelőtti terroresemények után a globális gazdaság kilátásai romlottak - állapította meg Tokióban Horst Köhler, az IMF vezérigazgatója.
Dátum: 2002-09-10 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4014
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:50.491927, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Annak kapcsán beszélt, hogy közelgő közgyűlésére a pénzügyi szervezet hamarosan közzéteszi a világgazdaság helyzetéről újabb értékelését. Egyes sajtóértesülések szerint nem változtat majd az idei globális növekedésre adott korábbi prognózisán, de a jövő évre adott előrejelzését visszafogja. Erre az évre eszerint maradna 2,8 százalékos növekedési jóslata, míg 2003-ra az IMF 3,7 százalékos világgazdasági növekedést lát valószínűnek. Az amerikai és nyugat-európai növekedés terén az IMF némi lassulásra számít, Japán esetében viszont javulnak a kilátások, "végre kijuthat recessziójából" - fogalmazott Köhler.
Japán és a világgazdaság kilátásai kapcsán is azonban úgy vélekedett, hogy nagyon sok függ az Egyesült Államoktól, mivel annak növekvő fizetési mérlegdeficitje a tőkeáramlás és az árfolyamok terén gyorsan teremthet bizonytalanságot. A megoldás kulcsa szerinte ezen problémákra elsősorban a fokozottabb megtakarításokra ösztönző amerikai politika. Ugyanakkor Japán és Nyugat-Európa tennivalója olyan strukturális átalakítások végrehajtása, melyek révén jobban biztosítható növekedésük fenntartása.
MTI - fidesz.hu