A Fidesz örül a kisnyugdíjasok támogatásnak
A kormány első olvasatban tárgyalta szerdán a nyugdíjasok távfűtési támogatására vonatkozó javaslatot, amelynek elfogadását a jövő hétre, érvényesítését pedig már az októberi fogyasztásra vonatkozó fűtésszámlákban ígérik. A Fidesz örül minden kisnyugdíjasnak nyújtott támogatásnak.
Dátum: 2005-09-21 18:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43733
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:28.325632, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Harrach Péter, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoport szociális kabinetjének elnöke hozzátette: a fővárosban 30 százalékkal nőtt a távfűtés díja az utóbbi időben, ehhez képest a mostani kompenzáció "szolid" összeg, és csak a nyugdíjasok nagyon kis részét érinti. Kiemelte: a nagycsaládosok, akik véleménye szerint szintén rászorulnának a támogatásra, kiszorultak ebből a körből.
MTI - fideszfrakcio.hu