Aranydiploma a juti tanítónak

A tervezett három év helyett 31 évig tanított Róka Gyula Siójuton. Miután nyugdíjba vonult, az iskola megszűnt. A remek siójuti műhelymunkára még a fővárosban is fölfigyeltek; a kisiskola tanítóját jutalmazták először a Kígyós Sándor-díjjal. Az indoklásban az állt: "Róka Gyula évtizedek óta egy kis somogyi település osztatlan iskolájában tanít, igazgatói állásígérettel sem tudták onnan elcsalogatni. Minden esztendőben szinte profi színvonalú bábszínházi előadásokat rendez diákjai részvételével. Ő a falu esze. Elnöke a kulturális egyesületnek, de fafaragással is foglalkozik, és neveli két unokáját."

Dátum: 2002-09-10 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4015
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:50.805483, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

- Negyvenegy éve jöttem Siójutra tanítónak - idézte fel Róka Gyula a múltat. - Az iskola az 1780-as években épült s azóta kétszer cseréltek rajta tetőt. A szolgálati lakásba rácsos kisablakon próbált beszökni a fény. A feleségemnek csak akkor mertem megmutatni, mikor véglegessé vált, hogy ide költözünk.

A tervezett három év helyett 31 évig tanított Róka Gyula Siójuton. Miután nyugdíjba vonult, az iskola megszűnt. A remek siójuti műhelymunkára még a fővárosban is fölfigyeltek; a kisiskola tanítóját jutalmazták először a Kígyós Sándor-díjjal. Az indoklásban az állt: "Róka Gyula évtizedek óta egy kis somogyi település osztatlan iskolájában tanít, igazgatói állásígérettel sem tudták onnan elcsalogatni. Minden esztendőben szinte profi színvonalú bábszínházi előadásokat rendez diákjai részvételével. Ő a falu esze. Elnöke a kulturális egyesületnek, de fafaragással is foglalkozik, és neveli két unokáját."

Amióta Róka Gyula Siójuton él, telente minden reggel megeteti madarait: a feketerigónak almát ad, a cinkéknek szotyolát. Nem zavarja el az étel mellől a verebeket sem. Az emberek között sem válogatott soha: igyekezett mindegyikből kihozni a legjobbat. Pedagógiai munkájának mindig része volt a múlt értékeinek megbecsültetése. Kisdiákjai segítségével az évek során figyelemre méltó helytörténeti gyűjteményt hozott létre, ez a nemrég átadott faluház legnagyobb kincse lehet. Olyan eszközök is vannak benne, amiknek a fölismerése a mai középkorúaknak is fejtörést okozhat. Ilyen például az ürgefogó.

- A mai világban felnőnek az emberek úgy, hogy alig tudnak valamit a szülőfalujukról - mondta Róka Gyula. - Bezárkózik a család, kevés az igénye. Ha tőlem elmennek a gyerekeim, senki nem fogja velük megismertetni a szülőföldjüket. Meg kell tenni, hogy ne nőjenek föl gyökerek nélkül; ismerjék meg falunk múltját, az itt élt elődök életét, küzdelmét, áldozatát, örömét. Hogy taníthassam, elsősorban nekem kellett megfelelő helyismeretet szereznem. Van történelmi múlt, mert Jut már az 1300-as évek elején híres volt hetipiacáról. A régi falu helyét járva csontokat, edény- és vasdarabokat gyűjtögettem, megkerestem az egykori átkelőt a Sió-csatornán. Társaimmal fölleltünk avar kori kardot és lándzsát, Mátyás király korabeli aranypénzt is. A Barát-dombon kolostora volt a pálos szerzeteseknek, megtaláltuk a kőből faragott szenteltvíz-tartójukat. Mindezekről a gyerekeimnek is tudniuk kell. Az összegyűjtött tárgyi emlékeket témák szerint csoportosítottuk; mesélnek a halászatról, a nádvágásról, a kenderfeldolgozásról, a régi háztartásokról is. Annak érdekében, hogy mindezeket könnyebben elhelyezzék a múló időben, megírtam a falu krónikáját. Olvasgatok belőle a fiataloknak. A bevezetőben van egy rész, amely a szülőföld szeretetéről szól. Ezt minden évben megtanítottam útravalóul a búcsúzó negyedikeseknek.

Róka Gyula nemcsak falukrónikát írt, hanem verseket, népi játékot és bábelőadást is. Nem véletlenül ezek közül is számos a szülőföld szeretetéről szól. A bábelőadások egyébként hírnevet hoztak a kisiskolának; minden évben arany minősítést szerzett a kulturális szemléken, nívódíjat kaptak a Népművelési Intézettől, s "kiváló együttes" címet a Művelődési Minisztériumtól. De mindennél többet ért a gyermek nézőközönség arcán tükröződő derű - árulta el Róka Gyula.

Műsoraikkal bejárták a megyét, az országot. A sikerek még jobban összekovácsolták a közösséget. Tanítói hitvallása az, hogy ha az ember egyedül van, kicsi az eredmény. Ha sikerül megnyerni a gyerekeket és a szülőket, akkor sokkal nagyobb.

- Nem tudom, tehettem volna-e többet - töpreng most mégis. - Van egy almafám a házunk mellett. Úgy oltottam, hogy háromféle almát terem. Pirosat, cirmosat és sárgát. Egész nyáron van rajta gyümölcs. Egy törzsből nő ki mindegyik; egyfajta gyümölcsnek kelt ki, de az élet háromarcúvá kényszerítette. Arra gondolok, hasonlít ez a fa egy kicsit a falu tanítójához is. Elindul egy képesítőpapírral a kezében, hogy tanítson. Aztán ahol letelepszik, ott látja meg, mennyi tennivaló vár rá. Mi mindennel kell beoltódnia. Talán többel is, mint én; sokszor úgy érzem, hogy beoltott ágaim kevésnek bizonyultak.

Róka Gyula szereti a fákat, beszél is hozzájuk. Hívják más házakhoz is gyümölcsfát oltani; szívesen megy, mert úgy gondolja: minden beoltott fával emléket állít. S ha a fák kiöregszenek, megpróbálja az életüket meghosszabbítani: asztalt, padot, dobozt, kopjafát készít belőlük.

Róka Gyula miután végleg letette a krétát a katedrára, fabrikált egy verset is fafaragás közben. Az utolsó versszaka így hangzik: "Mit adott az élet? - eltűnődve kérded./ Ebből is, abból is egy keveset./ De sok száz szempárnak ismerős a lép-ted./ S közülük néhány majd megfogja kezedet."

Így történt.

Somogyi Hírlap, Czene Attila, Róka Gyula