Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dávid Ibolyának a parlamenti lét a tét

Dávid Ibolya nem zárta ki egy esetleges MSZP-SZDSZ-MDF koalíció létrejöttét, ám leszögezte: ha pártja nem jut be 2006 után a Parlamentbe, akkor felhagy a politizálással. Az MDF elnöke egy csepeli rendezvényen Avarkeszi Dezső szocialista politikussal beszélgetett.


Dátum: 2005-09-22 10:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43753
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:34.476241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Orbán-kormány igazságügy-minisztere a baloldali kötődésű Csepeli Polgári Kör meghívását fogadta el; a disputa másik tagja Avarkeszi Dezső szocialista képviselő volt. A rendezvényen megjelent több kerületi kormánypárti képviselő mellett a XXI. kerület szocialista polgármestere, Tóth Mihály is.

A beszélgetés során Dávid Ibolya elmondta, hogy Antall József személye vette rá a politikai pálya elkezdésére. Szerinte a legnagyobb baj, hogy "nem volt öt-hat hasonló kvalitású politikus a rendszerváltozás éveiben Magyarországon". Az MDF hanyatlását természetesnek nevezve, kiemelte: a volt szocialista országok rendszerváltó pártjai is hasonló sorsra jutottak.

Az MDF elnöke kifejtette, hogy nem kétpártiságra van szüksége az országnak, hanem a két nagy párt mellett három-négy kicsire is. Hiányolta egy markáns szociáldemokrata és egy "zöldpárt" jelenlétét a magyar politikából.

Erdély autonómiájáról szólva Dávid Ibolya megjegyezte: lát arra esélyt, hogy megvalósuljon, ám ennek elengedhetetlen feltétele, hogy Románia minél hamarabb, feltétel nélkül tagja lehessen az uniónak.

"Nagyon nehezen tudom elképzelni az MSZP-SZDSZ-MDF koalíció létrejöttét, ugyanis először a természetes szövetségesek között kell körülnézni, de vannak helyzetek, mikor a kényszer mást diktál" - reagált egy kérdésre az MDF elnöke, kiemelve: nem fogja folytatni a politizálást amennyiben a 2006-os választásokon pártja nem jutna be a Parlamentbe. Személyes felelősségem lenne a vereség - indokolta döntését az elnök, aki az ügyvédi pálya folytatását jelölte meg folytatásként.

Az MDF-nek a Fidesszel való viszonyáról Dávid Ibolya kijelentette, hogy az elmúlt évben folyamatos válaszadásra kényszerültek, mert a Fidesz több fronton is támadást indított ellenük. Szerinte a Szövetség politizálása nagyon megnehezíti az újbóli koalíció lehetőségét, és kevés esélyt ad arra, hogy közeledjen egymáshoz a két párt. Sőt megjegyezte azt is, hogy az MDF kormányváltás esetén is ellenzéki párt maradhat. A pártelnök azt állította, hogy a Magyar Demokrata Fórum egy Fidesz-SZDSZ koalíció megvalósulása ellen dolgozik, mert "ez a harc fogja eldönteni, melyik lesz a harmadik politikai erő 2006 után Magyarországon".

gondola.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek