Kommunisták indították el a D-209-ügyet?
A konzervatív amerikai The Wall Street Journal európai kiadása (WSJE) a címlapon kezdődő, közel fél újságoldal terjedelmű budapesti riportot közölt Tizenkét év múltán a kommunista korszak titkosszolgálati aktái ma is kísértenek Magyarországon címmel.
Dátum: 2002-09-10 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4016
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:51.112522, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Elizabeth Williamson által írt riport az átalakulóban levő kelet-közép-európai országok jellemző társadalmi-politikai jelenségeként járja körül a kérdést.
A WSJE felteszi a kérdést, hogy "Kémkedett-e a magyar miniszterelnök Oroszországnak?" és ismerteti a kormányfő válaszát, ami szerint csak hazafias célú kémkedést folytatott, amikor D-209 számon nyilvántartott ügynök volt a magyar titkosrendőrségnél. Politikai ellenfelei azt állítják, hogy a birtokukban levő dokumentumok szerint magyarokra is kémkedett a szovjet KGB számára, de ennek bizonyságát nem tudják bemutatni - olvasható a lapban.
A riport rámutat, hogy míg a berlini fal leomlása után Kelet-Németország megnyitotta titkosrendőrségi aktáit, az egykori Varsói Szerződés többi országa elég lassan követte a példát. Szlovákia csak most kezdte el a folyamatot, Lengyelországban lassan tágabbra nyitják a hozzáférést. A Magyarországon most folyó vita várhatólag a legmesszebb fog menni és így talán másutt is nyitást ösztönöz majd.
A riport idézi Mécs Imrétől, hogy a titkos irattárak teljes megnyitása megérné a vele járó érzelmi felfordulást. Mécs elmondta a lapnak, hogy ő is meghökkenve tudta meg, hogy volt barátnője és más olyan személyek is feljelentgették, akikre szeretettel emlékezett. Markó György, a Történeti Hivatal igazgatója viszont azt mondja a riportban, hogy "még egy orvos is csak diplomával operálhat meg egy beteget, itt pedig emberek egy darab papírral belevághatnak emberi életekbe".
"Amikor a szocialisták Medgyessyt nevezték miniszterelnöknek májusban, nem volt titok, hogy 1966-ban bekerült a kommunista kormány pénzügyminisztériumába, majd 1987-re elérte a miniszteri tisztséget. De csak eszes és megfontolt technokratának tartották, amíg a Magyar Nemzet azt nem állította, hogy amikor a minisztériumban volt, és már 1961-ben, kémkedett kollégáira és ellenzékiekre" - írja a szerző.
A riporter szerint a politikusok és az elemzők nem bizonyosak benne, mi indította el a leleplezések áradatát, de úgy vélik, hogy "a miniszterelnökre vonatkozó információt olyan régi kommunisták szivárogtatták ki, akik félretolva érzik magukat az új Medgyessy kormánytól".
MTI