Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jobboldali fordulat várható Varsóban

A vasárnap esedékes lengyelországi parlamenti választások nyomán várhatóan jobboldali pártok szövetsége alakíthat kormányt, ami mind a Berlinhez, mind a Brüsszelhez fűződő viszonyt meg fogja terhelni - jósolja egy német lap elemzője.


Dátum: 2005-09-22 10:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43754
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:34.767933, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A korrupciós és nepotizmus-szagú botrányokba keveredett baloldali SLD a négy évvel ezelőtt elért 41 helyett jó, ha 8-10 százalékát szerzi meg a voksoknak. A jobboldali pártok hatalomra kerülése nyomán azonban várhatóan mérséklődni fog az a tekintélyelvű, nemzeti és klerikális hangvétel, amely már a Szolidaritás kormányzása idején is jellemezte őket - véli a Frankfurter Allgemeine Zeitung. E hangvétel kifejezője a katolikus beágyazottságú Európa-ellenes szkepszis, valamint az orosz-német bekerítéstől érzett történelmi gyökerű rettegés.

A fenti világnézetet a legtisztábban a Lengyel Családok Ligája (LPR) képviseli: egy magánvállalkozás, amely a Giertych család tulajdonában van. Maciej, az apa a liga jelöltje az októberi elnökválasztáson; Roman, a fiú a párt potenciális miniszterelnök-jelöltje, míg Jedrzej, a nagyapa íróként ismert, többek között a lengyel-német ellenséges viszonyról írott könyve révén. A liga a szavazatok 10 százalékát gyűjtheti be vasárnap.

Mérsékeltebb hangnemet üt meg egy másik családi vállalkozás, a Kaczynski ikrek által vezetett Jog és Igazságosság (PiS)pártja, amelynek egy szerdai fölmérés a szavazatok 34 százalékát jósolja. Lech Kaczynski ma még Varsó főpolgármestere, de egyben a párt jelöltje is az elnökválasztáson. Megválasztása esetén jóvátételt követelne Berlintől a II. világháborús károkért, amennyiben a Bundestag nem kötelezi magát törvényben a németek elűzéséből fakadó összes hipotetikus kárigény kielégítésére. Fivére, Jaroslaw - aki kormányfői babérokra tör - négyszemközt elmondta: kész megkockáztatni egy Lengyel- és Németország közötti "jégkorszakot" is, ha másként nem nyílik lehetőség arra, hogy több évszázados "német pökhendiség" után egyenjogú szomszédi viszony jöjjön létre a két ország között.

Némileg más a helyzet a harmadik nagy jobboldali erő, a Polgári Platform (PO) háza táján, amelynek vasárnapi esélyeit 32 százalékra taksálják az intézetek. Két évvel ezelőtt a párt még a "Nizza vagy halál!" jelszóval szított súlyos konfliktust a baloldali varsói kormány és Brüsszel között az uniós alkotmánytervezet vitájában.

Csakhogy Donald Tusk, a párt kasub származású államfőjelöltje és Jan Rokita, a platform parlamenti frakcióvezetője időközben ráébredt arra, hogy elkerülhetetlen az együttműködés az - agrárszubvenciók révén a lengyel gazdák körében váratlanul népszerűvé vált - EU-val és annak fő nettó befizetőjével, Németországgal.

Ezt a fordulatot tükrözi a PO új álláspontja a Berlinnel szembeni jóvátételi követelések terén. Míg a párt tavaly még támogatta e követeléseket, az idei választási hadjáratban nem vette elő ezt a témát. Augusztusban pedig megakadályozta a szejmben a szélsőjobboldal ama kísérletét, hogy Varsó érvénytelenítse az 1953-as nyilatkozatot, amellyel lemondott minden háborús jóvátételi igényéről Németországgal szemben.

Az új lengyel kormány Európa- és német politikája a fenti világnézetek keverékét fogja tükrözni. A nemzeti-klerikális szárny nem fog visszariadni a konfliktusoktól. A mérsékeltebb erők azonban már régen fölismerték, hogy Lengyelországnak drágán kellene megfizetnie a lengyel-német viszonyban bekövetkező jégkorszakért.

Az esetleges elhidegülés először is csökkentené Varsó kilátásait arra, hogy a 2007-13 évi EU-költségvetés körüli erőpróbában kellően nagy összeget csikarjon ki Kelet-Közép-Európa számára. Másodszor: Lengyelországnak szüksége van a németek támogatására, ha ki akarja harcolni Ukrajna felvételét az EU-ba. Varsói szemmel nézve ez igen nyomós érv, ugyanis a lengyelek tapasztalatai szerint csakis egy európai Ukrajna óvhatja meg Lengyelországot az "orosz medve" visszatérésétől.

A harmadik pont: konzervatív politikusok, köztük Rokita is, kezdik fölismerni, hogy Lengyelország éppen egy újabb orosz-német tengely létrejöttétől érzett aggályai miatt érdekelt a mennél egységesebb európai külpolitikában. Egy ilyen szoros integráció azonban, amelynek Németország is része, csak akkor lehetséges, ha Varsó és Berlin viszonya nem hűl le a fagypontra.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek