Az ukrán parlament jóváhagyta Jehanurov kormányfői jelölését
Viktor Juscsenko elnök jelöltje 289 támogató szavazatot kapott a 450 tagú törvényhozásban. Jehanurov, aki a hét elején tartott első parlamenti szavazást még elbukta, Julija Timosenko örökébe lép a kormány élén. Az államfő szeptember 8-án korrupció gyanúja miatt menesztette a kormányt.
Dátum: 2005-09-22 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43759
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:36.266075, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A keddi voksolást, amelyen Jehanurov mindössze 223 szavazatot kapott, megfigyelők Juscsenko vereségeként értékelték. A csütörtöki parlamenti ülésen az államfő is részt vett, és a voksok összeszámlálása után szívélyesen gratulált az új miniszterelnöknek.
A sikerhez szükség volt a tavalyi elnökválasztáson Juscsenkóval szemben alulmaradt jelölt, Viktor Janukovics pártja képviselőinek szavazatára is. Utóbbiak ötven vokssal járultak hozzá a 226 szavazatnyi küszöb túllépéséhez.
Jehanurov közgazdász végzettségű, mérsékelt és pragmatista politikus hírében áll, ugyanakkor Juscsenko közeli bizalmasának is számít. A Timosenko-kormány leváltása óta megbízott miniszterelnökként irányította a kormányzati munkát.
MTI - fideszfrakcio.hu