Bátorság: újabb gyurcsányi adótrükk
Saját cégükkel építtette át villáját a Gyurcsány házaspár. Így ugyanis teljes egészében visszaigényelhették a beruházás áfáját. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy 1996-ban 58 millió forintért építettek többek között uszodát, liftet és szaunát a szemlőhegyi villába.
Dátum: 2005-09-22 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:37.481921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 58 millió forintos ráfordítás áfája több mint 14 millió forint, amit magánszemélyként nem kaptak volna vissza. Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára cége mindezen túl később a luxusberuházást felvette a kft. vagyonába, és megkezdte a folyamatos értékcsökkenés leírását, újabb milliókkal mérsékelve a cég társaságiadó-alapját. Az átépítés nem csak Dobrev Klára tulajdonához kapcsolódott, mivel az uszoda és a lift az ingatlan másik két lakásához is tartozó, közös tulajdonú területen valósult meg. Emlékezetes, a Szemlőhegy 42. szám alatti ingatlanban egy 379 négyzetméteres lakásban él a kormányfő anyósa, Apró Piroska, valamint egy másik lakásban Jahner-Bakos Mihály '56-os vérbíró özvegye.
A napilap szerint kérdés, hogy a kormányfő felesége és anyósa bevallotta-e és befizette-e magánvagyonuk értéknövekedése után a személyi jövedelemadót. A Magyar Nemzet tegnap számolt be arról, hogy a miniszterelnök felesége saját kft.-jüknek engedte át éveken keresztül villalakásának kizárólagos hasznosítását. Ezzel a cég évente több mint 2,5 millió forinttal csökkenthette társaságiadó-alapját.
Magyar Nemzet - hirtv.net - fideszfrakcio.hu