Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dunavarsány: elhallgatta a fideszes polgármesterjelölt nevét az MTI

Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap a Pest megyei Dunavarsányban, miután a képviselő-testület még júniusban feloszlatta magát - közölte a város jegyzője csütörtökön az MTI-vel. A polgármesteri helyért négyen szállnak versenybe, közöttük Bóna Zoltán a Fidesz színeiben. A közpénzből fenntartott Magyar Távirati Iroda erről szóló hírében - talán az esélyegyenlőség nevében - kizárólag az MSZP-SZDSZ jelöltjét nevezte néven.


Dátum: 2005-09-22 13:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43764
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:37.779696, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megszűnt testület élén állt Venczel Éva, aki - akárcsak 2002-ben - az MSZP-SZDSZ jelöltje - mondta Ancsin László az MTI-nek.

"Rajta kívül egy jelölt a Fidesz, egy a helyi civil szervezetek jelöltje, egy pedig függetlenként indul a megméretésen. A 13 képviselői posztért 37-en várják a szavazás eredményét." - írta a távirati iroda. A fideszfrakcio.hu ezért szükségesnek látaj Bóna Zoltánt, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség jelöltjét megnevezi, ha már a közszolgálati feladatokat ellátó MTI ezt nem tette meg.

A 6500 lakosú településen 5100-an járulhatnak a város öt pontján berendezett szavazóhelyiségben az urnák elé. Amelyik jelölt akárcsak egy vokssal is többet kap vetélytársainál, nyer.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek