Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kuvaitban hősnek tartják Oszamát

A kuvaitiak 74 százaléka "hősnek" tekinti Oszama bin Ladent, a tavaly szeptember 11-i amerikai merényletekkel vádolt al-Kaida terrorhálózat vezetőjét.


Dátum: 2002-09-10 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4017
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:51.432695, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ar-Rai al-Ám című kuvaiti napilap nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatása során az öböl menti ország több mint 15 ezer lakosát kérdeztek meg. A megkérdezettek válaszaikat sms-ben küldték el mobiltelefonjaikról. Arra a kérdésre, hogy bin Ladent hősnek vagy bűnözőnek tartják-e, 74 százalék választotta a "hős" választ, 19,43 százalék a "bűnözőt", a többiek tartózkodtak. A végeredményt 11 695 érvényes válasz alapján számították ki, a többiek a lap szerint "helytelenül" feleltek

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek