Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az aláírásgyűjtéseket be kell jelenteni az adatvédelmi ombudsmannál

Az aláírásgyűjtések megkezdése előtt a kezdeményezőnek az adatvédelmi biztosnál be kell jelentenie az adatok kezelésének a célját valamint azok törlési határidejét - tartalmazza a többi közt az ombudsman csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye.


Dátum: 2005-09-22 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43771
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:39.934370, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az adatkezelő köteles (...) tevékenységének megkezdése előtt az adatvédelmi biztosnak nyilvántartásba vétel végett bejelenteni az adatkezelés célját, az adatok fajtáját és kezelésük jogalapját, az érintettek körét, az adatok forrását, a továbbítandó adatok fajtáját, címzettjét és a továbbítás jogalapját (valamint) a törlési határidőt" - áll a Péterfalvi Attila által jegyzett dokumentumban.

A tájékoztatás szerint a biztos által kiadott nyilvántartási azonosítót fel kell tüntetni minden továbbításnál, nyilvánosságra hozatalnál vagy kiadásnál.

Az ombudsman arra emlékeztetett, hogy az utóbbi időben olyan aláírásgyűjtésekről számol be a sajtó, melyeket előzőleg nem jelentettek be a hivatalánál. A biztosi iroda tapasztalatai szerint ennek az oka, hogy a sok kezdeményező nincs tisztában a személyes adatgyűjtés szabályaival.

Az adatvédelmi törvénynek megfelelően a kezdeményezőknek az érintettekkel is el kell számolniuk az adatgyűjtés céljáról, idejéről vagy a hozzáférők köréről - hívta fel a figyelmet Péterfalvi Attila.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek