Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

2006-ig már nem épülnek meg a megígért kollégiumi helyek

2008-ig 175 milliárd forint ráfordítással tízezer új kollégiumi férőhely létesül, 17 ezer pedig teljes mértékben megújul - mondta Szabó Zoltán, az MSZP-frakció oktatási munkacsoportjának tagja csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A Fidesz ezzel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy a kormány lemondott választási ígérete teljesítéséről, mivel a tízezer új férőhely nem épül meg 2006-ig.


Dátum: 2005-09-22 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43772
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:40.258773, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője az MTI-nek csütörtökön azt mondta: Szabó Zoltán lényegében elismerte, hogy a kormány lemondott választási ígéretének teljesítéséről, és nem készül el 2006-ig a tízezer új kollégiumi férőhely.

A 2008-as határidő megjelölése azt jelenti, hogy ezek a kollégiumok csak akkor készülnek el, ha az új kormány megépíti őket - mondta, hozzátéve: a Gyurcsány-kormányra ebben a kérdésben már nem lehet számítani.

Ezek a kollégiumok óriási anyagi terhet rónak a felsőoktatási intézményekre és a diákokra egyaránt. Az intézmények 20 év alatt lényegében négyszer fizetik ki a kollégiumok árát, a diákok elfogadhatatlanul magas térítési díjakkal találkoznak, amelyek elérhetik a havi 28 ezer forintot is - közölte a szakpolitikus.

Úgy vélte: morálisan is elfogadhatatlan megoldás, ami a legrászorultabbak, a semmilyen kollégiumi férőhelyhez nem jutók lakhatási támogatásából csoportosít át forrásokat a PPP-kollégiumok finanszírozására, azaz a legrászorultabbak támogatják a legtehetősebbek diákhoteli elhelyezését.

A tízezer új férőhely, ha megépülne sem növelné érdemben a kollégiumi férőhelyek számát. A felújításkor ugyanis a többágyas szobákat többnyire kétágyas apartmanokká alakítják. Igaz, hogy modernebb lesz a kollégiumok egy része, de a férőhelyek érdemben nem bővülnek - mondta Sió László.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek