Hol a 38 milliárdos beruházás?
Hol vannak a Gripen-szerződés kapcsán ígért beruházások? - tette fel a kérdést csütörtöki sajtótájékoztatóján Pósán László, Debrecen fideszes országgyűlési képviselője.
Dátum: 2005-09-22 15:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:41.848969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A honatya emlékeztetett arra, hogy az Orbán-kormány idején a svédekkel megkötött szerződés értelmében a Gripen vadászgépek szállításával egyidőben a skandináv ország kilenc évre szóló programot kezd Magyarországon. Ennek keretében 38 milliárd forint értékű munkahelyteremtő beruházás-csomagot valósítanak meg. Mivel ennek semmi jelét nem látta, Pósán László a kormányváltást követően Csillag István gazdasági minisztertől kért tájékoztatást az elmaradt beruházásokkal kapcsolatban.
Akkor azt az ígéretet kapta, hogy a Medgyessy-kormány nem áll el a szerződésben foglaltaktól, ráadásul Kelet-Magyarország, azon belül Debrecen hátrányos helyzetéből adódóan előnyt élvez a beruházások helyszínválasztásánál. Pósán László emlékeztetett arra, hogy azóta lassan három év telt el, ám mindeddig egyetlen beruházás elindításáról nem tud. A politikus szerint a kormány nem tud a valódi munkahelyteremtő lehetőségekkel sem élni, s miközben a vállalások elmaradnak, a munkanélküliek száma egyre csak nő Magyarországon.
MTI - fideszfrakcio.hu