Schmitt Pál a Gellért téri csőtörésről
A Szent Gellért téren történt csőtörés, illetve a kialakult forgalmi dugó ismét bebizonyította, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak nincs a rendkívüli helyzetek és balesetek kezelésére szolgáló akcióterve - írta Schmitt Pál, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Dátum: 2002-09-10 17:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4018
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:51.720056, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A független főpolgármester-jelölt tájékoztatása szerint aktív forgalomirányítással, elektronikus táblarendszerrel és védett buszsávokkal fel lehet számolni a közlekedési dugókat. A rendkívüli eseményekre vonatkozó akciótervvel késlekedés nélkül elindulhat a forgalomirányítás, a védett sávok felszabadítása. A közlemény kitér arra, hogy a terhelt fővárosi úthálózat ellenére így elkerülhetők a dugók, de legrosszabb esetben is csökkenthető a megbénult forgalom miatti várakozási idő. - Főpolgármesterré történő megválasztásom után azonnal intézkedek a rendkívüli helyzetben alkalmazandó közlekedési akcióterv kidolgozásáról - olvasható a közleményben.
MTI - fidesz.hu