Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több ezer ház került víz alá Romániában

A romániai árvíz eddig 240 települést érintett, több ezer ház került víz alá, ebből közel ezer súlyosan megrongálódott, kilenc összedőlt.


Dátum: 2005-09-22 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43781
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:43.131186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legsúlyosabb helyzet Dél-Romániában van, ahol eddig 260 embert telepítettek ki. A Fekete-tenger parti Constanca megyében a megyeszékhelyen félméteres víz hömpölyög az utcákon, egy ehhez közeli kisebb településen helyenként 2-3 méter magasan áll a víz.

Románia déli és keleti részében már több mint másfélszáz kisebb-nagyobb hidat rongált meg az ár, lezártak négy országutat és több vasútvonalat is.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek