"Megkérdőjelezhető a Gyurcsány-kormány szavahihetősége"
Miközben az önkormányzatoktól 21,7 milliárd forintot zárol a Gyurcsány-kormány, és jövőre százmilliárddal kevesebbet akar működésükre fordítani, addig a szocialista képviselőknek havonta többszázezer forintot fizet ki tanácsadásra - mondta Dorkota Lajos, a Fidesz politikusa.
Dátum: 2005-09-22 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:44.930758, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ellenzéki országgyűlési képviselő annak kapcsán beszélt erről, hogy az origo internetes hírportál csütörtökön arról írt: a belügyi tárca több olyan tanácsadót is foglalkoztat, akiknek nincs pontosan rögzítve a feladatuk, mások pedig olyan munkát végeznek, amire a tárca külön szervezeti egységeket tart fenn.
"Megkérdőjelezhető a Gyurcsány-kormány szavahihetősége, hiszen tény és való, nem azt teszik, amit mondanak, és csak dumálnak, ahelyett, hogy kormányoznának" - közölte Dorkota Lajos. Dorkota emlékeztetett arra, Gyurcsány Ferenc azt mondta: több pénzt az embereknek és kevesebbet a minisztériumoknak. "Az önkormányzatokat felügyelő Belügyminisztérium havi 300 ezer forintot ad Juhász Gábor államtitkár nyilvános szereplésein való fotózására, a szocialista Wiener György pedig havi 150 ezret kap tanácsadásért" - emelte ki Dorkota Lajos a nyilvánosságra került BM-szerződéslistából.
A képviselő emlékeztetett arra, hogy 2003-ban már interpellálta a belügyminisztert, amikor kiderült, hogy Csiha Judit MSZP-s képviselő havi százezer forintban részesült a Lamperth Mónikának nyújtott politikai tanácsadásért, és korábban a szintén szocialista Gál Zoltán is kapott pénzt a belügyi tárcától tanácsadásért. Dorkota Lajos közölte: várhatóan újra kérdéssel fordul majd a parlamentben a belügyminiszterhez arról, hogy mire van pénz a tárcánál akkor, amikor az önkormányzatoktól elvesznek és szigorítanak.
MTI - fideszfrakcio.hu