Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Chirac-Fejszál egyeztetés Párizsban

A francia elnök és a szaúdi külügyminiszter keddi megbeszélésén egyetértett abban, hogy az Iraki kérdés rendezésében az ENSZ-nek meghatározó szerepet kell kapnia.


Dátum: 2002-09-11 07:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4019
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:52.016184, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szaúd al-Fejszál -útban az ENSZ-közgyűlés ülésszakára - rövid időre állt meg a francia fővárosban, ahol Jacques Chirac elnök fogadta.

Az Élysée-palotában lezajlott találkozó után a szaúdi diplomáciai vezetője hangsúlyozta, hogy országa és Franciaország nézetei igen közel állnak egymáshoz. Mindkét fél úgy látja, hogy az iraki probléma kezelésének legalkalmasabb fóruma a világszervezet, és azonos álláspontot vallanak abban is, hogy Bagdadnak teljesítenie kell a Biztonsági Tanács határozatait.

A szaúdi politikus szavai szerint egy Irak elleni amerikai katonai akció mindenekelőtt azért kockázatos, mert könnyen azt eredményezheti, hogy a térségben fontos szerepet betöltő arab ország esetleg darabjaira hullik szét. Ez nem esik egybe az Egyesült Államok politikájával sem - hangoztatta Fejszál. Emlékeztetett arra, hogy Washington minden lehetséges alakalommal Irak területi integritásának megőrzése mellett emel szót.

Catherinne Colonna, az Élysée szóvivője megerősítette, hogy a konzultáción a két fél nézeteinek hasonlósága jutott kifejezésre. Tájékoztatása szerint Chirac elnök ezúttal is azt az álláspontot képviselte, hogy az ENSZ-nek mindenekelőtt fel kell szólítania Bagdadot, engedélyezze a tömegpusztító fegyverek ellenőrzésében illetékes ENSZ-szakértők visszatérését Irakba. Ha Bagdad ezt továbbra is megtagadja, akkor a Biztonsági Tanácsra hárul annak eldöntése, milyen intézkedéseket ítél szükségesnek, bármilyenek is legyenek azok.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek