Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

XVI. Benedek pápa néhai II. János Pálhoz fűződő barátságáról beszélt

XVI. Benedek pápa első televíziós nyilatkozatában a néhai II. János Pál pápához fűződő barátságáról beszélt a lengyel televíziónak, amely október 16-án, a lengyel pápa megválasztásának évfordulóján tűzi műsorra az interjút - jelentette csütörtökön a vatikáni rádió.


Dátum: 2005-09-22 19:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43795
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:47.466899, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A negyedórás interjút kedden készítette Andrea Majewski jezsuita atya, a lengyel közszolgálati televízió egyházi műsorainak felelőse a római katolikus egyházfő nyári rezidenciáján, az olasz fővárostól délre fekvő Castel Gandolfóban.

Majewski atya a vatikáni rádiónak elmondta, hogy az interjú II. János Pál személyiségére összpontosult, és XVI. Benedek pápa fesztelenül, olaszul, "a pápák közös nyelvén" beszélt. "A szentatya nagyon szeretetteljesen emlékezett elődjére, hozzá fűződő kapcsolatára és mindenekelőtt barátságukra" - emelte ki.

A pápa megerősítette, hogy szeretne ellátogatni II. János Pál szülőföldjére, reményei szerint jövőre.

XVI. Benedek pápasága alatt már adott egy interjút - a vatikáni rádiónak közvetlenül azelőtt, hogy elutazott volna az augusztusi kölni katolikus ifjúsági világtalálkozóra.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek