Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hodorkovszkij: mínusz egy év

Egy évvel enyhítette az orosz fővárosi bíróság csütörtök este a Mihail Hodorkovszkijra kirótt kilenc évi börtönt, de ezzel jogerőre emelte a Yukos olajcég volt vezérének elítélését, megfosztva őt attól a lehetőségtől, hogy jelöltethesse magát képviselőnek egy moszkvai pótválasztáson.


Dátum: 2005-09-22 20:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43802
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:49.578259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A felülvizsgálati bírák nyolc évre enyhítették a Hodorkovszkijjal együtt elítélt Platon Lebegyev büntetését is. Néhány apróbb epizóddal együtt érvénytelenítették azt a vádat, amely szerint a két egykori főrészvényes Yukos-eszközöket sikkasztott volna el, átjátszva azokat a Moszt csoportnak, amelyet akkor (az Oroszországból 2000-ben elűzött) Vlagyimir Guszinszkij médiamágnás ellenőrzött.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek