Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kórházba a volt dél-koreai elnök

Kórházba szállították Kim De Dzsung volt dél-koreai elnököt, Nobel-békedíjas politikust.


Dátum: 2005-09-23 07:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43805
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:50.450961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 81 éves Kimet egy szöuli kórházi szóvivő pénteki bejelentése szerint magas vérnyomással és tüdőödémával kezelik. Rövid időn belül immár másodszor szorul sürgős orvosi ápolásra: augusztusban már 12 napot töltött kórházban tüdőgyulladás miatt. Kim De Dzsung, akit "Ázsia Mandelájának" is neveznek, mivel politikai fogolyból lett később az ország elnöke, ellenzéki vezetőként a dél-koreai demokratikus harc egyik vezető személyisége volt. 1997-ben lett Dél-Korea államfője. 2000-ben tüntették ki Nobel-békedíjjal a két Korea közeledéséért tett erőfeszítéséért.

2000. júniusában történelmet írt azzal, hogy Phenjanban találkozott Kim Dzsong Il észak-koreai vezetővel. Ilyen csúcstalálkozóra a kettéosztott félsziget történetében addig nem volt példa.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek