Áder János az önkormányzati képviselők számát csökkentené
Át kell gondolni, lehet-e csökkenteni az önkormányzati képviselők számát - mondta Áder János egy péntek reggeli televíziós műsorban. Hozzátette: lényegesen áláthatóbb, egyszerűbb, gyorsabb és színvonalasabb szolgáltatást nyújtó államigazgatási rendszerre lenne szükség.
Dátum: 2005-09-23 09:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43815
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:53.584166, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Azt gondolom, hogy ha takarékoskodásra van szükség, akkor talán kezdjék a politikusok valóban magukon, az önkormányzatoknak a létszámát és az önkormányzati képviselőknek a létszámát is lehet-e csökkenteni" - vetette fel a Fidesz frakcióvezetője a parlamenti képviselők számának csökkentéséről folyó beszélgetésben. Kifejtette: nagyon kevert az önkormányzati rendszer, különböző helyen vannak a jogkörök, irányítási jogok, hatáskörök, s a rendszer nemcsak irányítási szempontból, hanem a választópolgárok szempontjából is átláthatatlan. Hozzátette: lényegesen áláthatóbb, egyszerűbb, gyorsabb és színvonalasabb szolgáltatást nyújtó államigazgatási rendszerre lenne szükség.
A riporter felvetésére, hogy a közigazgatás minden szintjének megjelenik, illetve megvan, vagy kialakulófélben van a maga politikai elitje, amely szavai szerint "ebből akar megélni", a frakcióvezető elmondta: ez nem magyar jelenség, mindenütt így van a világon, "ezért is kellene törekedni részben a szinteknek a csökkentésére, részben pedig a létszámnak a csökkentésére".
MTI - fideszfrakcio.hu