Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Továbbra is magas a munkanélküliség

A KSH legfrissebb adatai azt mutatják, hogy semmilyen eredménye, hatása nincs a kormány fogadkozásainak a munkanélküliség csökkentésére, a foglalkoztatási helyzet javítására. A nyáron nem csökkent az állástalanok száma, pedig ebben az időszakban elvileg az idénymunka-lehetőségek is javíthatnának a mérlegen.


Dátum: 2005-09-23 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:54.454265, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tovább emelkedett a regisztrált munkanélküliek körében a pályakezdők aránya (19,7 százalék), ami azt jelenti, hogy minden ötödik fiatal pályakezdő állástalan. Ráadásul éppen most, az őszi időszakban regisztráltatják majd magukat fiatalok ezrei, akik az iskolából kikerülve azzal szembesültek, hogy a munkaerőpiacon nem tartanak rájuk igényt.

A kormány nagy hanggal beharangozott intézkedései nem érték el a kívánt hatást. 400 ezer új munkahely helyett több százezer új munkanélküli a szocialista kormányzás eredménye, és ezen a helyzeten Gyurcsány Ferenc száz lépés programja sem segített. A problémát nem kezeli kellő súllyal a jelenlegi kormány. A szocialisták 2002-ben még azt vállalták, hogy tovább csökkentik a munkanélküliek számát. Terhek csökkentését ígérték, ennek ellenére több tucatszor emeltek adót és új adónemeket vezettek be. 2004-ben 100 milliárd forinttal, míg idén 45 milliárddal nőttek a vállalkozások nettó terhei. Ilyen

körülmények között nem is várható a foglalkoztatottsági helyzet javulása.

Dr. Balsai István (Fidesz)

Az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának elnöke

Kapcsolódó elemek