Még mindig Bill Gates a leggazdagabb
A leggazdagabb tíz amerikai vagyona 125 milliárd dollárral gyarapodott egy év alatt, ez derült ki a Forbes magazin most megjelent négyszázas listájából. A leggazdagabb az idén is Bill Gates, a Microsoft programgyártó társalapítója és elnöke, "értékét" most 51 milliárd dollárra becsülte a gazdasági magazin.
Dátum: 2005-09-23 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43821
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:55.354779, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gates tizenegyedik éve őrzi első helyét. A második továbbra is Warren Buffet, a Berkshire Hathaway Inc. biztosító csoport elnök-vezérigazgatója, 40 milliárd dollárral. A harmadik helyezett Paul Allen, a Microsoft egykori társalapítója, Gates gyermekkori barátja, 22,5 milliárd dollárral. A legtöbbet a Google internetes keresőrendszer két alapítója és vezetője nyerte. Sergey Brin és Larry Page az idén megosztva a 16-ik helyre került a leggazdagabb amerikaiak sorában - fejenként 11 milliárd dollárra becsült vagyonnal - a tavalyi, ugyancsak megosztott 43-ik helyről, amikor 4-4 milliárd dollárra értékelte vagyonukat a magazin. A Google tavaly a tőzsdére ment, és ebben a hónapban újabb kibocsátás volt belőle, 4.18 milliárd dollárért.
MTI - fideszfrakcio.hu