Nem Varga Mihály ördögi természete a gond
100 millió eurós büntetést készül behajtani az unió Magyarországon, miközben 16 jogsértési eljárás folyik ellenünk - hangoztatta Surján László, aki Varga Mihály védelmére kelve kijelentette: nem a volt pénzügyminiszter ördögi természete az ország gazdasági helyzetének okozója, hanem a valóság.
Dátum: 2005-09-23 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43824
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:56.228587, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz azt várja a miniszterelnöktől, adjon hiteles képet az államháztartás helyzetéről, és arról, hogy mire költik az adófizetők pénzét - jelentett ki pénteki sajtótájékoztatóján Varga Mihály. A politikus beszédében rámutatott, hogy a kormányzat felelőtlen politikájának köszönhetően Magyarországnak feltehetőleg büntetést kell fizetnie az unió kasszájába, illetve fennáll a veszélye annak, hogy hazánk elesik a kohéziós alap forrásaitól.
"A kormány az elmúlt három évben nem tudta megállítani a túlköltekezést, és a közölt adatok pontatlanságával Magyarország hitelességét tette kockára" - szögezte le Varga Mihály, aki ezen felül a törvénytelen Áfa-visszatartást, az autópályák körüli mutyizást, a 13. havi fizetés eltolását - 521 ezer ember nem kapta meg pénzét -, a pályázati pénzek visszatartása és a maradványképzést rótta fel a kormánynak. Mint fogalmazott, ezek után már azt sem hiszik el a kormánynak, amit a jövővel kapcsolatban mond.
Példaként említette Görögország esetét, ahol már kiderült: kozmetikázták az államháztartási adatokat. Leszögezte: jó esély van arra, hogy Magyarország is hasonló helyzetbe kerülhet. Hozzátette azt is, hogy az IMF független vizsgálatot szorgalmaz az ügyben.
Surján László úgyszintén hazánk hiteltelenségét hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a kormányzat ténykedésének köszönhetően egyre többen fogalmaznak meg éles kritikát Brüsszelben ezzel kapcsolatosan. A szocialista kormány spekulációjának köszönhetően Magyarországon 100 millió eurós büntetést készül behajtani rajtunk az unió - figyelmeztetett az EP-képviselő, aki észtországi példát említve aláhúzta: joguk van hozzá, ugyanis szerepel ilyen kitétel a szerződésben.
Az unió ugyan több pénzt utalt át hazánknak, mint mi neki, csakhogy a kormány a kincstárban tartotta, hogy javítson az államháztartási adatokon - hangoztatta a politikus, majd így folytatta: plusz 70 millió helyett így az egyenleg mínusz 27 millió euró. Rámutatott arra is, hogy Magyarországgal szemben jelenleg 16 jogsértési eljárás is folyik, annak ellenére, hogy először csak telefonon, majd levélben figyelmeztették Magyarországot - hasztalanul.
Az ország gazdasági bajairól szólva pedig megjegyezte: bár a kormány azt állítja, hogy Varga Mihály ördögi természete minden bajnak okozója, mindebből semmi sem igaz. Független szervezetek ugyanis ugyanazt a kritikát fogalmazzák meg hazánk gazdasági bajaival, mint a Fidesz.
Újságírói kérdésre válaszolva Varga Mihály felhívta azok figyelmét, akik az autópálya-finanszírozással kapcsolatban tervezett kötvénykibocsátás körül "sürgölődnek", hogy kormányváltás esetén a Fidesznek az egyik első dolga lesz az ügylet kivizsgálása.
fideszfrakcio.hu