Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky elmenekült

Ha nem tudod megakadályozni, állj az élére. Ez a gondolat vezethette az eddigi városvezetést, mely tavaly még szőnyeg alá söpörte az autómentes napot, míg idén már saját imázsának építésére kívánta felhasználni.


Dátum: 2005-09-23 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43826
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:56.814056, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Noha maga a főpolgármester nem tartózkodott Budapesten a konfliktus lehetőségét magában hordozó napon, a felvonuló több tízezer kerékpáros üzent az SZDSZ MSZP koalíciónak. A demonstráció ráirányította a budapesti közlekedésfejlesztés teljes hiányára a figyelmet. Arra, hogy nem épül az M0-ás elkerülő körgyűrű, így a teherforgalom súlyos légszennyezést okoz a belvárosban. Arra, hogy az útfelújításokhoz alig kapcsolódik a kerékpárút hálózat kiépítése, noha ez a teljes ráfordításnak csak töredékébe kerülne. Arra, hogy a 4-es metró helyett csupán pár semmibe vezető aluljárót épített a Főváros. Arra, hogy Budapestet és az agglomerációt két külön világként kezelik.

Ha Demszky Gábor valóban európai szemléletű városvezető lenne, nem menekült volna el a kerékpárral tüntetők elől. Mára bebizonyosodott, hogy egy olyan, új városvezetésre van szükség, mely nem csak a szavakkal épít, hanem lapáttal és fúrópajzzsal. Aki nem csak beszél, de meg is valósítja azt, amire Budapestnek szüksége van.

Budapest, 2005. szeptember 23.

Wintermantel Zsolt

frakcióvezető-helyettes

Kapcsolódó elemek