Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gazdák egymás közt

Az EP Mezőgazdasági Bizottságának delegációja magyarországi tartózkodása során Szentesre és Fábiánsebestyénbe is ellátogatott. Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője és az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának tagja kísérte a vendégeket.


Dátum: 2005-09-23 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43830
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:58.001767, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A program indításaként a csoport ellátogatott a Lantos Györgyi, Máté István művészházaspár szobrászműhelyébe és otthonába. A kedves meghívásra az apropót, a szobrászművészek brüsszeli kiállítása és A megtalált Európa című szobruk adta, amit az Európa Parlamentben állítottak fel, mint hazánk ajándékát. A házigazda Máté István saját borával kínálta az uniós képviselőket, és szobruk bronzplakettjét ajándékozták a látogatás emlékére.

A csoport Szentesen az Árpád Agrár Rt. keverőüzeménél folyó két gabonatároló építkezését tekintette meg, majd Fábiánsebestyénbe folytatták útjukat, ahol Farkas képviselő kalauzolta a delegációt. A szarvasmarhatelepen olyan érdeklődést tapasztalhattak, amire senki sem számított. Erről elsősorban az állattenyésztésben erősen érdekelt német, osztrák bizottsági tagok gondoskodtak. Közülük is L. Goepel, a Mezőgazdasági Bizottság volt elnöke, a néppárti frakció koordinátora, árasztotta el kérdéseivel Farkas képviselőt. Elismeréssel szólt az ott folyó munkáról, és csak a szigorú programszervező fellépése vetett véget a fábiánsebestyéni ismerkedésnek.

Ezek után az Árpád Agrár Rt. által integrált fóliás gazdaságok közül néhány paprikahajtatót kerestek fel. Itt a kérdések a biológiai növényvédelemre és az előállított termékek piaci elhelyezésére vonatkoztak.

A Bartha János Mezőgazdasági Szakközépiskola diákjai és tanárai kissé megilletődve hallgatták J. C. Fruteau alelnök köszöntőjét az iskola újonnan átadott aulájában. Sajnos, arra nem volt lehetőség, hogy beszélgessenek a messziről jött képviselők a fiatalokkal, de ahogy ígérték, erre egy brüsszeli viszontlátogatás során alkalma lesz a leendő kertészeknek.

Ebéd közben a Csongrád megyei Önkormányzat elnöke a biotechnológiáról tartott tájékoztatót.

Ezen a napon az Európai Parlament küldöttségének tagjai képet kaphattak a magyar mezőgazdaság napos oldaláról. Így talán könnyebb lesz a magyar érdekeket képviselni a diplomatáinknak. A helyiek ehhez hozzátették, amit lehetett.

Forrás: szentes.fidesz.hu, 2005. szeptember 22.

Kapcsolódó elemek