Koszorúzás és koncertek Bartók Béla halálának 60. évfordulóján
Koszorúzással és hangversenyekkel emlékeznek Bartók Bélára halálának 60. évfordulója alkalmából a napokban Budapesten - közölte a kulturális minisztérium pénteken az MTI-vel.
Dátum: 2005-09-23 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43833
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:58.903101, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Virrasztás Bartókért címmel vasárnap, az évforduló előestéjén a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertet ad Kocsis Zoltán vezényletével a Művészetek Palotájában.
A programhoz éjfélkor műholdas kapcsolással csatlakozik a New York-i Magyar Kulturális Intézet szervezésében a New York-i Angel Orensanz Center közönsége.
Bozóki András kulturális miniszter éjfélkor ünnepi köszöntővel tiszteleg Bartók Béla életműve előtt.
Az esemény alkalmával a zeneszerző személyes relikviáiból látható kamarakiállítás a Nemzeti Hangversenyteremben. A bemutató anyagát a Magyarországon élő Bartók-örökösök kölcsönzik.
Az évforduló napján, hétfőn megkoszorúzzák a zeneszerző felújított síremlékét a Farkasréti temetőben. A rendezvényen Schneider Márta, a kulturális minisztérium helyettes államtitkára és Bónis Ferenc zenetörténész mond beszédet.
A Bartók Béla Emlékház megújult hangversenytermében hétfőn Bartók- hangversenyt tartanak, a Művészetek Palotájában pedig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara ad ünnepi koncertet.
Bartók Béla zeneszerző, zenekutató, zongoraművész 1881. március 25-én született Nagyszentmiklóson.
Tanulmányait Nagyváradon, Besztercén, Pozsonyban végezte, Erkel László tanítványaként. 1907-től a Zeneakadémia zongoratanára volt.
Az 1910-es évek végén mutatta be az Operaház "A fából faragott királyfi" című táncjátékát és "A kékszakállú herceg vára" című operáját.
Érdeklődése ezután a népzenekutatás felé fordult, Kodály Zoltánnal együtt tíz éven keresztül járta az országot, népdalokat gyűjtve. Más nemzetiségek zenéi is foglalkoztatták: román, szlovák és arab népzenét is kutatott.
Politikai okok miatt 1940-ben elhagyta az országot és az Egyesült Államokba költözött. A háború után haza kívánt térni, de ebben betegsége meggátolta. Kórházban halt meg, 1945. szeptember 26-án.
Hamvait több mint 42 év elteltével hozták haza; a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra 1988. július 7-én.
MTI - fideszfrakcio.hu