A Fidesz a kórházprivatizációról kérdezi az embereket Fejér megyében
A Fidesz Fejér megye több településén megkérdezi az embereket, akarják-e, hogy a fenntartó megyei önkormányzat privatizálja a Szent György Kórház működését - jelentette be pénteken sajtótájékoztatón a párt megyei közgyűlési frakciójának két tagja Székesfehérváron.
Dátum: 2005-09-23 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43839
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:00.795525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Heiter Tamás és Róth Péter elmondták: a Fejér Megyei Közgyűlés szeptember 29-i ülésén tárgyalja meg a megyei kórház vezetésének az intézmény jövőbeni működtetésére vonatkozó javaslatait.
Információjuk szerint az intézmény menedzsmentje három alternatívát dolgozott ki és terjeszt a közgyűlés elé. Az első javaslat szerint továbbra is a megyei önkormányzat működtetné a kórházat állami és önkormányzati forrásokból.
A másik alternatíva szerint az üzemeltetés önkormányzati és magánerős, vegyes működtetésben folytatódna, egyes feladatok "kiszervezésével", a harmadik megoldás szerint pedig a kórház magánerős működtetéssel üzemelne. A tulajdonos egyik változat esetében sem változna, maradna a Fejér Megyei Önkormányzat.
A Fidesz-frakció képviselői szerint "(...) készülődés van, rástartolnak a kórház privatizációjára. Bizonyos üzleti körök ostrom alá kívánják venni a több százezer embert ellátó kórházat".
A működtetés privatizációjának megakadályozása érdekében kikérik a megye lakóinak véleményét, mintegy megerősítve vele a kórházak privatizációjával kapcsolatos tavaly decemberi népszavazás eredményét, amikor 45 ezernél több Fejér megyei állampolgár utasította el a kórházak magánosítását.
A kórház menedzsmentjének javaslatait a közelmúltban megtárgyalta a közgyűlés egészségügyi bizottsága. Mint Sirály Péter, a grémium elnöke az MTI-nek elmondta, a bizottság tagjai egyik változat mellett sem tették le a voksot.
A bizottsági ülésen a működtetésre vonatkozó első változat nem kapott szavazatot, a másodikra öten igennel, ketten nemmel voksoltak, a harmadik alternatíva négy igen, két nem szavazatot kapott, egy bizottsági tag pedig tartózkodott. A javaslatokat a jövő héten vitatja meg a megyei közgyűlés.
MTI - fideszfrakcio.hu