Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kigyulladt egy autóbusz a Rita hurrikán elől menekülőkkel, legkevesebb 24-en meghaltak

Kigyulladt pénteken az egyesült államokbeli Dallas közelében egy autóbusz, amely a Rita hurrikán elől menekülőket szállította. Az első jelentések szerint huszonnégy személy életét vesztette - közölte a megyei seriff hivatalának szóvivője. Don Peritz elmondása szerint az autóbuszon körülbelül 45 személy tartózkodott. Az utasokról mindössze annyit árult el, hogy egy idősek otthonának lakói voltak Bellaire-ből, Houston egyik jómódú negyedéből, és csütörtökön indultak útnak.


Dátum: 2005-09-23 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43846
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:02.945641, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A helyszíni vizsgálat első eredményei arra utalnak, hogy műszaki hiba okozta a tüzet, amelynek kitörése után az utasokkal szállított oxigénpalackok sorra felrobbantak. Lehetséges, hogy a fékrendszer gyulladt ki - közölte a szóvivő.

Peritz tudomása szerint a sofőr életben maradt, és többször is hátrament, hogy segítsen az utasok kimentésében.

Egy szemtanú, Tina Jones, aki a jármű mögött haladt gépkocsijával, arról számolt be, hogy először füst csapott ki a buszból, majd robbanást hallott. Ápolónő lévén segített ellátni a vágott és zúzott sebeket, és legkevesebb hat holttestet látott - tette hozzá.

A rendőrautókkal és mentőkkel körülvett busz teljesen kiégett, a füstölgő roncs mögött hatalmas torlódás alakult ki a Mexikói-öböl partvidékéről menekülő emberekkel túlzsúfolt, Galveston és Dallas közötti úton. A baleset miatt a forgalom elterelése mellett döntöttek a helyi hatóságok.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek