Martonosi szerint kapkod a vezetés
Átgondolatlan, elkapkodott ötlet a görkorcsolya- és gördeszkapálya felépítése idén ősszel a makói Hollósy Kornélia utcai volt kézilabdapályán - véli Martonosi György országgyűlési képviselő.
Dátum: 2002-09-11 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4028
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:54.734615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgári erők közös polgármesterjelöltje, az önkormányzati és parlamenti képviselőként is tevékenykedő Martonosi György szerint a gördeszkapálya létesítéséről nemrégiben hozott döntés elsietett. Mint mondta, a polgári oldal városirányítási programján dolgozó szakmai műhely elképzelései szerint a Hollósy Kornélia utcai pályát és környékét sportcentrummá kell fejleszteni. Ebbe természetesen belefér az extrém sportok művelőinek kialakított pálya is, amire valóban szükség van, ám nem biztos, hogy éppen azon a helyen, ahová most tervezik. Ezt a kérdést érdemes lenne alaposabban átgondolni. A polgármesterjelölt szerint az új pályáról szóló bejelentés egyébként is csupán kampányfogás, hiszen a létesítményt az októberre tervezett átadás után az esős ősz, majd a tél miatt amúgy sem lehet tavaszig használni.
Martonosi György az ötmilliós beruházással kapcsolatban arra is felhívta a figyelmet, hogy az egykori Bajza iskolában három éve nem tudnak első osztályt indítani, mert az önkormányzati finanszírozáshoz hiányzik egymillió forint. Ugyancsak emlékeztetett arra, hogy a pálya létesítéséről egy sebtében összehívott, épphogy csak határozatképes testületi ülés döntött augusztusban. Martonosi György szerint a városvezetés kapkod, átgondolatlanul dolgozik az "Utánam a vízözön!" jelszó jegyében.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a polgári erők azt kérik a jelenleg még hivatalban lévő polgármestertől, hogy tartózkodjon az olyan intézkedésektől, amelyek korlátozzák az októberben mandátumhoz jutó új városvezetés mozgásterét.
Szabó Imre - Délmagyarország online