Ismét víz alatt New Orleans egyik negyede
Ismét víz alá került pénteken New Orleans egyik legalacsonyabban fekvő kerülete, a Ninth Ward a Francia Negyed keleti részén, miután az árhullám átcsapott az egyik megjavított gáton, felerősítve a félelmeket, hogy a Rita hurrikánt kísérő heves esőzés miatt ismét elönti az ár a letarolt várost.
Dátum: 2005-09-23 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43849
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:03.881122, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Legsúlyosabb félelmeink váltak valóra. A gát át fog szakadni, ha a dolgok így folytatódnak, és ismét betör a víz a már korábban elárasztott területre" - mondta Barry Guidry, a georgiai nemzeti gárda illetékese. "Vízátfolyást fedeztünk fel az ipari csatorna mentén" - közölte Mitch Frazier, a hadmérnök alakulat szóvivője a helyi rádiónak. Az alakulat megjavította az érintett gátszakaszt a Katrina hurrikán után, amely ugyancsak elárasztotta a nagyváros szegények lakta Ninth Ward kerületét. A víz már csütörtökön átszivárgott a helyreállított szakaszon, de a hatóságok saját bevallásuk szerint nem számítottak ilyen gyors és ilyen mértékű áradásra. A negyedben több tucat háztömb vízben áll, az ipari csatornával párhuzamosan futó utcában a vízszint derékig ér, és gyorsan emelkedik.
A Katrina pusztítása nyomán a negyedben a legtöbb lakóépületből csak romhalmaz maradt, és kevés ház áll viszonylag épen. A CNN amerikai hírtelevízió szerint a negyed lakóinak túlnyomó többségét már az előző hurrikán miatt kiköltöztették, és a hátramaradtakat a pénteki nap folyamán biztonságosabb helyre szállítják.
MTI - fideszfrakcio.hu