Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vasárnap fideszes polgármestert választhatnak Dunavarsányban

Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap a Pest megyei Dunavarsányban, miután a képviselő-testület júniusi ülésén feloszlatta magát - közölte a város jegyzője pénteken az MTI-vel.


Dátum: 2005-09-23 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43850
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:04.181786, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgármesteri posztért négyen indulnak. A lemondott testület vezetőjeként az eddigi polgármester, Venczel Éva, aki most is, akárcsak 2002-ben az MSZP-SZDSZ közös jelöltje. Bóna Zoltán egyetemi hallgató a Fidesz támogatottja, Széll Attila, Taksony jegyzője, Az Összefogás a Városért Egyesület jelöltjeként száll ringbe. Tiefenbeck László vállalkozó függetlenként indul a polgármesteri helyért - mondta Ancsin László.

A 13 képviselői székért 37-en mérettetik meg magukat az időközi választáson.

A 6500 lakosú településen 5100-an járulhatnak az urnák elé. Vasárnapra a város 5 pontján rendeznek be szavazóhelyiséget, ahová reggel 6 órától este 7 óráig mehetnek el az arra jogosultak, hogy leadják voksukat - mondta a jegyző.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek