Válságtanácsot tart a kormány
Az Unió brüsszeli bizottsága feltárta a valóságot, és színvallásra kényszeríti Gyurcsány Ferencet és pénzügyminiszterét. Ezért tart válságtanácskozást a hétvégén a kormány. A Fidesz Elnöksége bízik abban, hogy Gyurcsány Ferenc összeszedi a bátorságát, és végre a nyilvánosság elé tárja, hogy mire számíthatnak Magyarország polgárai.
Dátum: 2005-09-23 17:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43851
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:04.475623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sajtóközlemény
Mára bebizonyosodott, hogy a Gyurcsány-kormány elhibázta a 2005-ös költségvetést, és felelőtlen gazdaságpolitikája miatt veszélybe került a még be sem terjesztett 2006-os költségvetés is. Az MSZP-SZDSZ kormány eddig eltitkolta az emberek elől a költségvetés valós helyzetét, becsapta és félrevezette a közvélemény mellett az Európai Unió intézményeit is. Az Unió brüsszeli bizottsága azonban feltárta a valóságot, és színvallásra kényszeríti Gyurcsány Ferencet és pénzügyminiszterét. Ezért tart válságtanácskozást a hétvégén a kormány.
A vasárnapi válságstáb ülését követően mindenki joggal várja el Gyurcsány Ferenctől, hogy őszintén adjon tájékoztatást a költségvetés valódi állapotáról és a várható hiány mértékéről. Számoljon be arról, hogy a kormány hibájából milyen veszélyekkel kell szembenézniük az embereknek a következő hónapokban.
Igaz-e, hogy a költségvetés tragikus helyzete miatt szüntetik meg a következő esztendőben a gyermekek után járó adókedvezményeket? Igaz-e, hogy a költségvetés tragikus helyzete miatt emelik radikálisan a személygépkocsik regisztrációs adóját? Igaz-e, hogy veszélybe kerül a közalkalmazottak 13. havi bére? Igaz-e, hogy veszélybe kerül a következő évben a kórházak és az iskolák működtetése?
A Fidesz Elnöksége bízik abban, hogy Gyurcsány Ferenc összeszedi a bátorságát, és végre a nyilvánosság elé tárja, hogy mire számíthatnak Magyarország polgárai.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Elnöksége
Budapest, 2005-09-23