Győrben már összegyűlt a Fidesznek
A győri Fidesz - Magyar Polgári Párt és az általa vezetett polgári összefogás polgármester- és önkormányzati képviselő-jelöltjei összegyűjtötték a választásokon való induláshoz szükséges ajánlócédulákat.
Dátum: 2002-09-11 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4030
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:55.330201, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A végleges jelöltlistát hétfő délelőtt ismertette Dézsi Csaba András, a párt polgármesterjelöltje és Antal Imre, a Fidesz városi alelnöke. Az alelnök elmondta, hogy Győrött mind a 21 választókerületben állít jelölteket a polgári összefogás.
A polgármesterjelöltnek több mint 8 ezer, míg a képviselőjelölteknek több száz ajánlócédulája gyűlt össze. Dézsi hangsúlyozta, hogy nem a szám a fontos, hanem az, hogy a szükséges mennyiség megvan és a csapat összeállt. A jelöltek között a társadalom teljes palettája megtalálható, a nyugdíjastól a munkáson, tanáron át az orvosig, mérnökig.
- Amennyiben megnyerjük az önkormányzati választásokat - hangsúlyozta Dézsi -, a polgári összefogás a közüzemi díjak enyhítésére évente egyszer hatezer forintos támogatást nyújt a nyugdíjas családoknak, beleértve az egyedülálló nyugdíjasokat is. Ugyanakkor minden családtól évente egyszer, decemberben átvállalja majd az önkormányzat a decemberi szemétszállítási díjat. Ezzel is hozzá kívánunk járulni a közterhek csökkentéséhez.
Dézsi Csaba András kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Centrum Párt helyi szervezetével érvényes a választási szerződésük, azt Kupa Mihály nem mondta fel. Azt ugyanis még azelőtt kötötték, hogy Kupa a Kisalföldben nyilvánosságra hozta a Centrum Párt azon állásfoglalását, hogy nevükben csak az általuk hitelesített írásos megbízással rendelkező személyek jogosultak megállapodásokat kötni.
Tóth Gyula - Kisalföld online