Vatikáni hangok a Bazilikában
Ez évben hetedik alkalommal rendezik meg szeptember 23. és október 9. között a Magyarok Nagyasszonya Nemzetközi Egyházzenei Fesztivált. A rendezvény idei különlegessége, hogy a másfél ezer éves múltra visszatekintő pápai kórus, a Capella Musicale Pontifica Sistina is fellép a fesztiválon, többek között az esztergomi Bazilikában is.
Dátum: 2005-09-23 20:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43861
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:07.558563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 1999-ben indult egyházzenei fesztivál szervezői már a kezdetektől fogva célként tűzték ki, hogy egyszer a pápa kórusa is fellépjen a rendezvényen. Ez a cél hét év kemény munkájának eredményeképp idén teljesül. A rendezvény fővédnökei Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Erdődy Gábor, Magyarország Szentszékhez akkreditált nagykövete és Beer Miklós, váci megyéspüspök hosszas, hónapokig tartó egyeztetések után győzték meg a kórust, hogy jöjjenek el hazánkba.
A kórusról az első feljegyzések a 6. század végén készültek, de akkor már arról szóltak az írások, hogy a kórust újjászervezik. A Capella Musicale Pontifica Sistina a 15. században felépült Sixtus-kápolnában tartott pápai szentmiséken énekelt, s ebben a században olyan nagy nevek voltak tagjai, mint Giovanni Pierluigi da Palestrina és Tomás Luis Victoria.
A most hazánkba érkező kórust Giuseppe Liberto vezényli, valamint a 34 fiút és 19 férfi énekest magába foglaló együttes mellett fellép Gianluca Libertucci orgonaművész is. A rendezvényen a Capella Musicale Pontifica Sistina történelméhez fűződő komponisták művei csendülnek fel. A rendezvényen rajtuk kívül a francia Discantus együttes és a bizánci egyházzene művelői közül Cantus Kamarakórus és a Szent Efrém Bizánci Férfizenekar is hallható lesz.
Az egyházzenei fesztivál első napján, szeptember 23-án, pénteken a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának épületében lép fel a pápai kórus, az est során gregorián énekekkel, Palestrina, Victoria, Perosi és Liberto művekkel várják az érdeklődőket.
Az ezt követő napon Budapesten, a Szent István-bazilikában énekelnek, ahol az előbb felsorolt szerzők mellett Baini és Bartolucci művei is felcsendülnek majd.
Esztergomba szeptember 25-én vasárnap érkeznek a vatikániak. A fél tizenegykor kezdődő latin ünnepi szentmisén több más énekkarral együttműködve énekel a Capella Musicale Pontifica Sistina.
A pápai kórus csupán ezen a három helyen lesz hallható. Az egyházzenei fesztivál egy későbbi állomásában, október 8-án érkezik el Zsámbékra, ahol a budajenői és telki scholák közreműködésében szentmisét és vesperást hallgathatnak meg az érdeklődők.
Forrás: Hídlap