Jamaica-koalíció vagy izraeli megoldás
Leginkább konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció megalakulására van esély Németországban az e heti puhatolózó megbeszélések után. Gondot jelent, hogy ketten is kancellárok akarnak lenni, s ezért szóba került az "izraeli megoldás", a kancellárok rotálása
Dátum: 2005-09-24 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43870
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:10.299049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Izraelből származó ötlet azonban eddig kevés rokonszenvre talált. A szociáldemokraták (SPD) cáfolták, hogy Schröder beleegyezett volna egy olyan képletbe, amelynek értelmében a megbízatás feléig szociáldemokrata, a másik felében pedig konzervatív kancellár állna a koalíció élén. Az RTL televíziós állomás úgy tudja, hogy Schröder szeretné kezdeni a kormányzást, majd a félidőben átadná a stafétabotot vagy Angela Merkelnek, vagy valaki másnak. A konzervatívok tetszését azonban sem a kancellárok rotálásának ötlete, sem az nem nyerte el, hogy Angela Merkel kancellárjelölt (CDU) helyett esetleg valaki mással kísérletezzenek.
Roland Koch, Hessen tartomány befolyásos kereszténydemokrata (CDU)kormányfője a Focus hírmagazinnak úgy nyilatkozott, hogy a CDU/CSU-nak eleve csak akkor lenne szabad megkezdenie a koalíciós tárgyalásokat, ha Schröder lemond a kancellári posztra formált igényéről. Koch szerint Schröder az SPD-t "emocionálisan fogva tartja", de négyszemközt minden értelmes szociáldemokrata azt mondja, hogy Schröder nem tartható tovább. Koch azt is kijelentette, hogy nem ismer senkit a konzervatív pártokon belül, aki az esetleges nagykoalíciót ne Angela Merkellel képzelné el.
Az egy héttel ezelőtti "csonka" választásokon az ellenzéki pártok (CDU/CSU) koalíciója győzött 35,2 százalékkal, a szociáldemokraták (SPD)végeztek a második helyen 34,3 százalékkal. Egy drezdai választókerületben haláleset miatt csak egy hét múlva szavaznak, de politológusok szerint az eredményen lényegében már nem változtathat a 220 ezer szászországi választásra jogosult. A CDU/CSU jelenleg 225 parlamenti mandátummal rendelkezik, az SPD 222 mandátummal. A német parlament alsóházába, a Bundestagba a liberális FDP, a zöldek pártja (Szövetség Í90/Zöldek) és a keletnémet szocialista gyökerekkel rendelkező Baloldali Párt jutott be még.
Mindkét néppárt gyengébb teljesítményt nyújtott a három évvel ezelőttihez képest (akkor mindkettő 38,5 százalékot szerzett, az SPD a mandátumok számát tekintve végzett az élen), s az SPD vitatja, hogy a kereszténydemokrata és a keresztényszociális unió kormányt alakíthat. Az SPD - nem vadonatúj, de ritkán elővett - érvelése szerint a CDU és CSU csak parlamenti frakcióközösséget alkot, s pártokként külön-külön gyengébbek az SPD-nél. Az SPD, úgy tűnik, még mindig ragaszkodik ahhoz, hogy az eddigi kancellár, Gerhard Schröder vezetésével alakuljon meg az új kormány.
A nagykoalíción kívüli koalíciós variánsok az ellentétek és az akarat hiánya miatt megbukni látszanak. Legutóbb az úgynevezett Jamaica-koalíció lehetősége veszett ködbe a konzervatívok és a környezetvédők között feszülő ellentétek miatt. Ezt a felállást az érintett pártok (a CDU/CSU, az FDP és a környezetvédők) választotta színek, valamint a karibi ország zászlószíneinek az egyezése nyomán nevezték el Jamaica-koalíciónak. A konzervatív pártok és a szociáldemokraták valószínűleg szerdán folytatják konzultációikat.
MTI - fideszfrakcio.hu