Fidesz-bírálat a kistérségi megbízottak leváltása miatt
A Fidesz Baranya megyei elnöke szerint a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) politikai, és nem szakmai alapon nevezte ki az új kistérségi megbízottakat.
Dátum: 2002-09-11 10:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4031
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:55.660810, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus szerint a kinevezésekkel az önkormányzatiság elvei is sérülhetnek.
A MeH-ben kinevezték az új kistérségi megbízottakat. Feladatuk többek között az önkormányzati társulások információval való ellátása az aktuális pályázati lehetőségekről, illetve a jogszabályi környezet esetleges változásainak nyomon követése.
Az előző kormány által, két esztendeje bevezetett megbízotti rendszert akkor sok kritika fogadta, az ellenzék 2000-ben úgy vélte, "komisszárokat" küldött a Fidesz az önkormányzatok nyakára.
Az új kabinet valamennyi baranyai megbízott szerződését felmondta, s helyettük újakat állított a posztra.
Bánki Erik, a Fidesz Baranya megyei elnöke felháborítónak tartja a kinevezések módját. Állítja, több esetben az új megbízottakat meg sem hallgatták kinevezésük előtt. A döntéshozók nem vették figyelembe a kistérségek véleményét sem, ugyanis számos esetben ajánlásaik ellenére lett más a befutó. Így olyan korábbi megbízottaknak is felmondtak, akik szerinte közmegelégedésre végezték feladatukat.
A megyei elnök szerint korábban Baranyában egy megbízottnak sem voltak direkt Fideszes kapcsolatai, azonban most több kinevezett is rendelkezik szocialista háttérrel, márpedig mindez - úgy véli - arra utal, hogy a kapcsolatok, és nem a szakmai érdekek döntöttek.
Buczkó Ferenc, a kistérségi megbízottak munkáját összefogni és ellenőrizni hivatott dél-dunántúli regionális koordinátor Bánki Erik felvetéseire nem kívánt reagálni. A koordinátor ugyanakkor kijelentette, hogy azokban a bizottságokban, amelyek közül kettőben ő is részt vett, a végső, MeH-es döntés előtt, nem politikai, hanem szakmai döntések születtek.
uno.hu