A kisgazdák megbékélésére van szükség
Az egymással pereskedő kisgazdák megbékélését sürgette Turi-Kovács Béla, aki szombaton bejelentette, hogy a kormány 2006-os leváltása érdekében országjáró programot indít a Kisgazda Polgári Egyesület a Fidesz és a KDNP vezetőivel közösen.
Dátum: 2005-09-24 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:12.756077, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kisgazda Polgári Egyesület Érden összehívott értekezletének szünetében tartott sajtótájékoztatón a legfontosabb tennivalónak azt nevezte, hogy az egység megteremtésére valahány kisgazda párt sürgősen vonja vissza az egymás ellen indított pereket. A Fidesz országgyűlési frakciójában politizáló képviselő elmondta, hogy a Kisgazda Polgári Egyesület várja támogatói körében mindazokat a volt kisgazdákat, akik a jobboldali értékrend mellett állnak, mert csak közös erővel lehet az ország jelenlegi vezetését meneszteni. Hozzátette: elkészült már az egyesület jövőfejlesztési stratégiája, amelyben a föld védelme áll az első helyen.
A tanácskozáson vendégként résztvevő Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a jövő évi választás sorsdöntő lesz az ország jövőjét illetően. Mint mondta, az embereknek arról kell dönteniük, hogy relatív szegénységben tartott, saját hazájukban csak idegenek bérmunkásaként, zsellérekként élők tömege alkotja a magyar társadalmat, vagy saját munkájukból önmagukat és családjukat eltartani képes kis egzisztenciák sokaságából áll majd a magyar nemzet. Közös erőfeszítésünkön múlik, hogy az ország hamarosan ne csak egy paca legyen a térképen - mondta.
Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke - aki szintén a Fidesz parlamenti csoportját erősíti - arról beszélt, hogy a párt mostanra újjászerveződött, tízezer tagot számlál, ötszáz helyi szervezetet működtet. Fő törekvése a szociális igazságosság megteremtése, amit "a szövetségen belüli szövetségben" a kisgazdákkal együttműködve kíván elérni. Elmondta, megállapodás van már arról, hogy a választásokon egy-egy közös jelöltet indítanak a Fidesszel és a kisgazda egyesülettel.
MTI - fideszfrakcio.hu