Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky a gázárcsökkentő

Negyvenszázalékos támogatást ígért a leghidegebb téli hónapokra a távhő díjához a kisnyugdíjasoknak Demszky Gábor szombati sajtóértekezletén. A Fidesz szerint hiteltelen a főpolgármester bejelentése.


Dátum: 2005-09-24 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43888
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:15.699940, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Wintermantel Zsolt fideszes orzsággyűlési képviselő, a Fidesz fővárosi frakciójának helyettes vezetője szerint hiteltelen Demszky Gábor bejelentései. "Mindenképpen örülünk annak, hogy ha bármilyen módszerrel a nehéz sorsú, rossz anyagi helyzetben élő embereken segítünk, de ez hiteltelen akkor, ha három évig folyamatosan csak a drasztikus áremelésekről hallunk, s hogy hogy nem, amikor közeledik a választási kampány, akkor ilyen bejelentéseket tesznek" - mutatott rá az ellenzéki politikus. Emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt években sorozatos gázár-emelések, csatornadíj-emelések, vízdíj-emelések, és drasztikus BKV-jegyár emelés volt. "Ezeknek az embereknek a sanyarú sorsa, nehéz helyzete többek között ennek is köszönhető. Demszky Gábor a mai bejelentésében sem csinált mást, mint már annyiszor, más tollával ékeskedett. Semmi mást nem tett, csak a Gyurcsány Ferenc által beharangozott és a részleteiben még nem ismert támogatási formát adta el a saját támogatásaként" - mondta Wintermantel Zsolt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek