Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lomnici Zoltán: A magyar politikusok tiszteletben tartják a bírák függetlenségét

A magyar politikusok tiszteletben tartják a bírák függetlenségét - mondta Lomnici Zoltán főbíró az MTI-nek, azzal kapcsolatban, hogy a finn igazságügy-minisztert bírósági ítéletek megkérdőjelezése miatt marasztalta el egy nemzetközi emberi jogi szervezet.


Dátum: 2005-09-25 10:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43893
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:17.159984, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Emberi Jogok Nemzetközi Helsinki Szövetsége a napokbanelmarasztalta Finnországot a bíróságokra nehezedő politikai ráhatás miatt. Johannes Koskinen finn igazságügy-miniszter ugyanis megkérdőjelezte az ottani legfelsőbb bíróság két döntését, illetve egy fellebbviteli határozatot. Az eset kapcsán a finn ombudsman is vizsgálódik.

A közelmúltban az Európai Emberi Jogok Bírósága rögzítette egyik ítéletében azt, hogy az emberi jogi egyezménnyel nem ellenétes ha a bíróságok tekintélyét sértő cselekményeket büntetőjogilag szankcionálják.

Lomnici Zoltán, a magyar Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy nincsenek bírálhatatlan szervezetek, a bíróságoknak sem tesz jót, ha nincs lehetőség döntéseik nyilvános megvitatására, kritizálására.

Mivel ítélkező munkája során nem utasítható a bíró, ezért személy szerint tartozik felelősséggel azért, hogy ne adjon okot a jogos kritikára - mutatott rá a főbíró.

"Véleményem szerint a nemzetközi emberi jogi szervezetnek, illetve a strasbourgi bíróságnak az állásfoglalásai csupán a kritika szereplőinek körét, illetve határait jelölték ki" - fűzte hozzá.

Az elmúlt időszakban érzékelhető a nemzetközi fórumokon az a tendencia, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága mellett a bírói hatalom szuverenitása, a bírói függetlenség is egyre nagyobb súlyt kap. Olyan emberi jogi szervezetek is kiállnak a bíróságok mellett amelyek eddig jobbára csak kritizálták az igazságszolgáltatást - fejtette ki Lomnici Zoltán.

Hozzátette: Magyarországon az elmúlt két év tapasztalati azt mutatják, hogy a politikusok pártállástól függetlenül tiszteletben tartották a bírói függetlenséget, a hatalommegosztás elvét.

Ugyanakkor a sajtóban időnként megfigyelhetők tendenciózus jelenségek. Például azt a tényt, hogy a közvéleménynek csupán a 28 százaléka gondolja úgy, hogy politikai befolyásoltság érvényesül a bíróság döntéseiben, az egyik lap azzal a címmel adta hírül, hogy "Bízunk a bíróságokban", egy másik viszont úgy, hogy "Bíróság bizalom nélkül" - mondta a főbíró.

Többször szerepelt a lapokban az is, hogy nem nőtt, hanem stagnál a bírák iránti bizalom, holott a közvélemény-kutatási adatok ennek ellent mondanak - jegyezte meg Lomnici Zoltán.

A főbíró szerint ezek a próbálkozások a társadalom józansága miatt nem vezetnek eredményre. Fontosabbak az olyan tényszerű megnyilvánulások, mint például Bárándy Péter, volt igazságügy-miniszter nyilatkozata, miszerint a magyar bíróságok a perek időtartama szempontjából Európa felső harmadába tartoznak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek