Vinkler Péternek szólt a Himnusz
Szenzációs magyar siker született tegnap a görög nagyvárosban, Patraszban a XI. felnőtt uszonyos és búvárúszó világbajnokság második napján. Vinkler Péter - aki a hétfői nyitányon ezüstéremmel mutatkozott be a 400 méteres uszonyos úszásban - tegnap délután óta már "nemcsak" Európa-, hanem világbajnok és egyben világcsúcstartó is, miután káprázatos versenyzéssel megnyerte az 1500 méteres uszonyos úszást.
Dátum: 2002-09-11 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4033
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:56.238346, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A ráadást a 4x200 méteres férfi uszonyos váltó bronza jelentette, amelynek tagja volt Vinkler mellett egy másik kaposvári búvárúszó, Vilhelm Szilárd is.
A hat napon át tartó patraszi világbajnokság második napján is pontosan két érem jutott a magyaroknak, csak "kicsit" más elosztásban. Ez egyben azt is jelenti, hogy már most teljes az éremkollekció, hiszen mindegyik fajta medálból van, sőt bronzéremből kettő is. S még csak a világbajnokság egyharmadán vagyunk túl...
Egy évvel ezelőtt az egri Európa-bajnokságon Savanya Norbert fantasztikus idővel nyerte az 1500 méteres uszonyos úszást. Mögötte Vinkler Péter lett a második, a régi világcsúcsnál szintén jobb időeredménnyel. Később aztán kiderült, hogy a szegedi Savanya doppingolt, így a kaposvári búvárúszó lett az Európa-bajnok, s egyben a szám világcsúcstartója is. Tegnap aztán - miután rendkívül magabiztosan, 12:36:50-nel nyerte fő számát, s ezzel tovább javította a saját világcsúcsát - egy nagy vágya teljesült: a dobogó tetején állva hallgathatta a magyar himnuszt, amelyet az ő tiszteletére játszottak...
Tegnap három másik kaposvári búvárúszóért is szoríthattunk. A 800 méteres női uszonyos úszásban Lábodi Laura - egy nappal a 800 méteres búvárúszásban szerzett bronzérme után - 7:22:09-cel az ötödik lett; a másik magyar induló, a dunaújvárosi Somossy Judit 7:23:51-gyel a hatodik helyen érkezett a célba. A 100 méteres női uszonyos úszás fináléjában Erdődy Beatrix az időeredményén nem, a helyezésén viszont - s ez sokkal fontosabb - tudott javítani, és végül a hetedik helyen zárt. A gyöngyösi Székely Andrea (aki az elődöntőben új országos csúcsot állított fel 43:77-tel, s az ötödik helyen jutott be a fináléba) 44:06-tal lemaradt a dobogóról, azaz meg kellett elégednie a negyedik hellyel.
A zárszót a 4x200 méteres férfi uszonyos váltó jelentette, ahol újabb éremnek örülhetett a magyar tábor. A számot a nagy favorit oroszok nyerték új világcsúccsal, a második helyre nagy meglepetésre a lengyelek jöttek be, míg a harmadik a német csapattal elképesztő csatát vívó Kanyó Dénes, Juhos Gergő, Vilhelm Szilárd, Vinkler Péter alkotta magyar "négyesfogat" lett 5:53:13-mal.
Ma egyébként újra szoríthatunk Vinklerért és Erdődyért. A már három vb-éremnél tartó Vinkler Péter - aki összesen hét számban érdekelt Patraszban - ezúttal a 800 méteres búvárúszásban indul, Erdődy Beatrixot pedig az 50 méteres búvárúszásban szólítják rajthoz.
Fenyő Gábor - Somogyi Hírlap online