Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közel 40 áldozat két pakisztáni buszbalesetben

Legkevesebb 39 ember életét vesztette és több mint 150 megsérült vasárnap éjjel két autóbuszbalesetben a dél-pakisztáni Szindh tartományban - közölték vasárnap a helyi hatóságok.


Dátum: 2005-09-25 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43903
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:20.323716, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az első esetben 32 személy halt meg, miután egy Karacsitól északnyugatra lévő szent helyről zarándokokat szállító busz összeütközött egy másik autóbusszal, amelyben orvostanhallgatók utaztak ugyanarra a szent helyre. A sérültek száma mintegy 120 volt.

Alig néhány órával később, hajnalban ugyanazon a főúton hét halottja és 43 sérültje volt két autóbusz összeütközésének, amelynek következtében mindkét jármű kigyulladt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek