Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A svájciak 56 százaléka voksolt a munkaerőpiac megnyitása mellett

A svájciak 55,95 százaléka szavazta meg a hivatalos végeredmény szerint a vasárnapi népszavazáson, hogy megnyissák az ország munkaerőpiacát az Európai Unió új tagországainak a munkavállalói előtt.


Dátum: 2005-09-25 18:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43911
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:22.710792, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az osztrák tömegtájékoztatás által is ismertetettvégeredmény szerint a 4,7 millió szavazásra jogosult 54 százaléka vett részt a voksoláson. Így a részvétel 3 százalékkal alatta maradt a júniusinak, amikor az alpesi ország választópolgárai megszavazták a schengeni-dublini megállapodásokhoz való csatlakozást.

A vasárnapi voksoláson az ország 20 kantonjából és 6 félkantonjából 19-ben voltak többségben az igen szavazatok, de a népszavazáson az országos összesítés számít. Ezúttal is Schaffhausen kantonban volt a legmagasabb a részvételi arány, ahol a szavazásra jogosultak 68,6 százaléka élt voksolási jogával.

Svájcban csak mintegy másfél évvel ezelőtt nyitották meg a szabad munkavállalás lehetőségét az EU régebbi tagországainak a munkavállalói előtt. Az alpesi ország állampolgárainak eurooptimizmusát bizonyítja, hogy négy hónapon belül vasárnap már a második népszavazáson mondtak igent olyan kérdésben, amely az összeurópai együttműködés fejlesztését célozza. Júniusban 54,6 százalékos támogatással szavazták meg, hogy Svájc csatlakozzon a schengeni-dublini megállapodásokhoz.

Az Európai Unió még pénteken reményét fejezte ki, hogy a svájciak világosan állást foglalnak az új EU-állampolgárok szabad munkavállalásának a lehetővé tétele mellett. Benita Ferrero-Waldner EU-biztos szóvivője szerint egy esetleges elutasítás esetén a schengeni-dublini megállapodásokban foglaltak végrehajtása is nehézségekbe ütközne, valamint az hatást gyakorolna az unió és Svájc kapcsolatrendszerének az egészére is.

Svájcban 2000-ben a szavazópolgárok mintegy kétharmada mondott igent az alpesi ország és az EU közötti megállapodásokra, amelyek 2002 júniusában léptek életbe. A Kétoldalú Megállapodások I-es dokumentumgyűjteménye foglalja magába a munkaerő-áramlás szabályozásának a kérdését, amelyről külön kellett döntenie Svájcnak, az ezen kívüli 5 megállapodás ugyanis automatikusan kiterjed az EU új tagországaira is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek