Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A varsói gyors jobbra tart

Az exit pollok alapján a katolikus-konzervatív Jog és Igazságosság pártja (PiS) nyerte a lengyel parlamenti választásokat: a voksolók megkérdezése alapján végzett felmérés szerint a PiS 28,26 százalékot ért el, míg a Polgári Platform (PO) 26,35 százalékot. Az eddig kormányzó Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) csupán a szavazatok 11,11 százalékát szerezte meg az exit poll felmérés szerint.


Dátum: 2005-09-26 07:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43915
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:23.843928, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az exit poll - azaz a szavazóhelyiségekből kilépő voksolók megkérdezése alapján végzett felmérés - szerint a katolikus-konzervatív Jog és Igazságosság pártja (PiS) nyerte a lengyel parlamenti választásokat. A GfK Polonia lengyel közvélemény-kutató felmérése szerint a PiS 28,26 százalékos eredményt ért el, a jobboldali liberális Polgári Platform (PO) 26,35 százalékot, míg az eddig kormányzó Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) 11,11 százalékot. (Korábban alig 7 százalékot jósoltak az SLD-nek.)

A kormányzó szociáldemokraták semmiféle csodát nem vártak a vasárnapi parlamenti választástól, melyen az összes közvélemény-kutató intézet prognózisa szerint fölényes győzelmet arat a jobboldal. Bizonytalanság inkább abban a kérdésben volt, hogy a jobboldali liberális Polgári Platform (PO) és a PiS milyen erőviszonyokat képes kialakítani. E két pártnak összesen a szavazatok 45 százalékát kell megszereznie az abszolút parlamenti többséghez - az exit poll szerint 54,61 százalékot értek el.

Az urnákat reggel 6 órakor nyitották meg, és este 8 órakor zárták. Az első részeredmények éjfél körül várhatók.

Két választás Lengyelországban

30 millió választót szólítanak két héten belül kétszer is az urnákhoz Lengyelországban. Vasárnap a szejm (a parlament alsóháza) 460 tagját és a felsőház 100 szenátorát választják meg 4 esztendőre. Október 9-én és 23-án kerül sor a kétfordulós elnökválasztásra.

A baloldali Alexander Kwaniewski esélyei nem túl rózsásak az október 9-én sorra kerülő elnökválasztáson. Jóval biztosabbnak tűnik valamelyik jobboldali jelölt, a PO-t vezető Donald Tusk vagy a PiS első embere, Lech Kaczynski győzelme.

Forrás: MNO, Hír Televízió

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek