Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elsöprő Fidesz-győzelem Dunavarsányban

Bóna Zoltán, a Fidesz jelöltje nyerte a vasárnapi időközi választást Dunavarsányban - közölte az adatok egyelőre nem hivatalos összesítésének eredményét ismertetve a város jegyzője az MTI-vel. Az újraválasztott 13 tagú önkormányzati képviselőtestületben a Fidesz, illetve az általa támogatott független jelöltek 8 mandátumot szereztek. Az eddigi polgármester, az MSZP-SZDSZ közös jelöltjét még egy független is megelőzte.


Dátum: 2005-09-26 08:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:26.757958, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A választást azért tartották meg a Pest megyei településen, mert még júniusban lemondott a képviselőtestület - mondta Ancsin László. A részvételi arány 42 százalékos volt, ami azt jelenti, hogy 2163 arra jogosult járult az urnákhoz.

Bóna Zoltán egyetemi hallgató összesen 780 szavazatot kapott. Függetlenként indult riválisára 580-an voksoltak, míg az eddigi polgármester, az MSZP-SZDSZ támogatta jelölt 522 szavazatot gyűjtött be.

Egyúttal megválasztották az új, 13 tagú képviselőtestületet is. A korábban MSZP-SZDSZ többségű testületet az időközi választások eredményeképpen jobboldali többség váltotta fel. A 13 tagból nyolc képviselő a Fidesz jelöltjeként, illetve a Szövetség által támogatott függetlenként jutott mandátumhoz.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek