Karambolozott Kovács László
A balesetben senki nem sérült meg, mert csak kisebb koccanásról volt szó - mondta az MSZP volt elnöke. Karambolozott Kovács László, az MSZP volt elnöke a II. kerületben hajtott hátulról bele az előtte hirtelen fékező autóba.
Dátum: 2005-09-26 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43925
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:27.118610, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A balesetben senki nem sérült meg, mert csak kisebb koccanásról volt szó - mondta a politikus. Kovács elmondása szerint egy autó be akart sorolni abba a sávba, amelyikben az EU-biztos ment, ám ezzel a manőverrel hirtelen fékezésre késztette a mögötte haladót. Ezutóbbi járműt koccantotta le hátulról Kovács kocsija.
A besoroló autós elismerte vétkességét, így jegyzőkönyv sem készült - tette hozzá Kovács László.
hirado.hu - fideszfrakcio.hu