Elmarad a Saron-Abbász találkozó?
Egy izraeli illetékes szerint minden bizonnyal lemondják az október 2-ára tervezett találkozót Ariel Saron izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök között.
Dátum: 2005-09-26 09:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43927
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:27.733589, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A névtelenséget kérő kormányilletékes szerint a találkozó lemondását a palesztinok kérték. Ugyanakkor elmondta, hogy az izraeli kormány lemondta a csúcstalálkozó egyik előzetes megbeszélését, hogy így tiltakozzon a Palesztin Hatóságnak a Gázai övezetből indított Izrael elleni rakétatámadásokkal szembeni tehetetlensége ellen. Abbász ezt követően közölte, hogy nem óhajt részt venni egy Saronnal való előkészítetlen találkozón. Abbász ezzel szemben még vasárnap este a ciszjordániai Rámalláhban újságírók előtt kijelentette: megfelelő előkészítés esetén semmi akadálya nem lehet a találkozónak.
Saron még szeptember 18-án New York-ban jelentette be, hogy október 2-án találkozik a palesztin elnökkel, első ízben azután, hogy Izrael szeptember 12-én befejezte a Gázai övezetből való kivonulását. Szombat óta azonban az izraeli hadsereg több légi támadást és célzott megsemmisítő akciót indított az övezetben megtorlásul az Izrael déli része elleni palesztin rakétatámadásokért. Az izraeli hadműveletekben a Hamász, illetve az Iszlám Dzsihád szélsőséges fegyveres szervezetek összesen négy harcosát ölték meg. Ezenkívül vasárnap óta 250 palesztin aktivistát vettek őrizetbe Ciszjordániában.
MTI - fideszfrakcio.hu