Gyorsult a népességfogyás
Kis mértékben gyorsult a népességfogyás az év első hét hónapjában, a tavalyi év azonos időszakához képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentéséből.
Dátum: 2005-09-26 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43938
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:30.969922, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A születések és a házasságkötések száma emelkedett ugyan, de a halálozások száma is nőtt. Figyelembe véve a nemzetközi vándorlást is, januártól július végéig a becslések szerint 14 ezer fővel, 10 millió 84 ezerre csökkent az ország lakossága.
MR - fideszfrakcio.hu