Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Továbbra is készültségi állapot van hat dél-romániai megyében az árvíz miatt

Hat dél-romániai megyében továbbra is különböző fokozatú készültség van érvényben az idei hatodik árvíz miatt, amely tizenhat megyében 337 településen pusztított, hat emberéletet követelve, további három személyt pedig eltűntként tartanak nyilván.


Dátum: 2005-09-26 13:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:31.348694, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Két Bukarest közeli megyében, Ilfovban, Ialomitában és a dobrudzsai Konstanca megyében hétfőn is a korábbi felső szintű készültségi állapot volt érvényben a múlt heti pusztító árvíz miatt, Tulcea, Braila és Prahova megyében, valamint a román főváros néhány külvárosi negyedében pedig - bár egy fokkal csökkentették a hatóságok a katasztrófa-készültséget - továbbra is gondot okoz árvíz.

A helyzet komolyságát mutatja, hogy a katasztrófa-elhárító országos testület szombat óta naponta kétszer ülésezett, Traian Basescu államfő pedig Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök kíséretében vasárnap a legveszélyeztetettebb vidékeket kereste fel.

A testület hétfő délelőtti ülését követően pedig a kormányfő Vasile Blaga belügyminiszterrel együtt a most legválságosabbnak bizonyuló Ialomita megyébe utazott, hogy a helyszínen irányítsa és felügyelje a két-három méter magas árhullámmal elöntött településeken folyó élet- és vagyonmentést, illetőleg a továbbra is súlyosan veszélyeztetett településeken folyó védelmi tevékenységet.

Ebben a megyében, csakúgy, mint a szomszédos Ilfovban a védelmi és a belügyi tárca nagy műszaki és személyzeti erőket mozgósított a Ialomita folyón, a helyi patakokon levonuló árhullám "kordában tartására", a Bukarestet körülölelő tórendszer gátjainak megerősítésére. Ezzel egyidejűleg Popescu Tariceanu miniszterelnök felszólította az árvíz által érintett vidékek lakosságát, hogy ne hagyatkozzon kizárólag a központi kormányzati segítségre, hanem az eddiginél sokkal fokozottabb öntevékenységgel maga is vállaljon részt a megelőzésből és kárelhárításból.

A román sajtó felfigyelt rá, hogy míg az árvíz sújtotta székelyföldi vidékeken az emberek példás szolidaritásról tanúságot téve segítették a bajba jutottakat, mentették az emberéleteket és az anyagi javakat, keményen dolgoztak a károk felszámolásán, addig az ország más vidékein, például Moldvában, Havasalföldön, Dobrudzsában, de néhány bánsági településen is, a kárvallottak egy része sokszor karba tett kézzel panaszkodott, siránkozott, s csak "a központi támogatásra várt".

Most a Ialomita folyón levonuló veszélyes árhullám a Bukaresttől északkeletre-keletre fekvő Urziceni és Slobozia nevű városokat fenyegeti, éppen ezért oda összpontosították a hadsereg, a csendőrség és rendőrség katasztrófa-elhárító különítményeit.

Közben a tengerparti Konstanca megye elöntött településein gőzerővel folyik a víz lecsapolása a lapok által "román cunaminak" elkeresztelt múlt heti áradás által érintett településeken.

A román közegészségügyi hatóságok intézkednek az árvíz sújtotta települések és vidékek lakosságának védőoltásáról, az esetleges járványok megelőzéséről.

A román hatóságok nagy erőket mozgósítanak minden árvíz sújtotta megyében a károk enyhítésére, amelyek így is tetemes összegekre rúgnak. Máris bizonyos, hogy érzékenyen érintik a kormány idei makrogazdasági céljait. A hivatalos prognózisok szerint az idei árvizek a várt 6 százalékról 5,7 százalékra szállítják le az ország idei várható gazdasági növekedését és mintegy 1,7 milliárd euróval "csapolják meg" az idénre tervezett román GDP-t.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek