Igazságosság: fogyatékosokon spórol a kormány?
A XIII. kerületi Tüzér utcai speciális, fogyatékosokkal is foglalkozó bölcsőde megszüntetése ellen tiltakozott hétfőn az intézmény épülete előtt a Fidesz.
Dátum: 2005-09-26 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43942
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:32.301258, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Harrach Péter, az országgyűlés alelnöke sajtótájékoztatóján arra kérte a szociális tárcát, hogy gondolja meg magát, csoportosítson át pénzt, őrizze meg a magyar családok és a bölcsődei ellátás számára ezt a szakmai színvonalat biztosító intézményt. Beszédében rámutatott: ez egy módszertani intézményt, ahol olyan szakemberek dolgoznak, akik képesek előadásokkal és szakmai tanácsokkal segíteni a többi bölcsőde munkáját. Mint fogalmazott, a 80 férőhelyes, egy 20 fős, fogyatékkal élőkből álló gyermekcsoportot is magába foglaló speciális módszertani intézmény jövőjéről döntött a kormány egyoldalúan.
A politikus információi szerint 80 millió forint az intézmény éves költségvetése, ám leszögezte: a bölcsőde számlájára még a mai napig nem érkezett meg az első fűtési hónap fedezete.
Soltész Miklós a kormány szociális érzéketlenségét hangoztatta. Emlékeztetett arra, hogy a kormány eddig a fogyatékosokat foglalkoztató cégek támogatásának megvonásával, a költségek kurtításával és az akadálymentesítési program el nem végzésével vétette magát észre. Kiemelte azt is, hogy jelenleg húsz olyan férőhelyet akarnak megszüntetni, ahol egyedülálló szakmai munka folyik. Végül arra hívta fel a figyelmet, hogy az intézmény vezetőjének megtiltották, hogy nyilatkozzon az ügyről.
fideszfrakcio.hu